Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Aláírta a polgármester a 2021-es költségvetést
2021. feb. 12. péntek | Keszthely
Aláírta a polgármester a 2021-es költségvetést
Elkészült az idei évre szóló költségvetés.

A költségvetést az elmúlt másfél hónapban készítették elő. A hosszadalmas egyeztetési folyamat után csütörtökön délután írhatta alá a dokumentumot Nagy Bálint polgármester.

„Erről azt kell tudni, hogy ez egy stabil költségvetés, de alapvetően egy járványügyi költségvetés az idei évi is. És mindazt a tapasztalatot, amit a tavalyi év során fel tudtunk halmozni - azzal kapcsolatban, hogy a járvány, illetve a járvány által okozott gazdasági válság micsoda károkat okozott nem csak a gazdaságnak, hanem az önkormányzatoknak is, - ezt a tudást figyelembe véve alkottuk meg az idei költségvetést. Az, hogy járványügyi költségvetés, azt értem alatta, hogy természetesen tervezünk fejlesztésekkel. Jelentős fejlesztéseket fogunk a terveink szerint az idei évben is megvalósítani. De emellett kiemelt szerepet fordítunk a tartalékképzésre. Többek között azért, hogy a szükség esetén megnövekedett segélyeknek az összegét a tavalyi évhez képest idén is meg tudjuk emelni. Illetve azokat az intézkedéseket, amik a helyi vállalkozásokat, helyi gazdaságot segítik és támogatják, mind munkahelymegőrzés, mind pedig a cégek biztonsága szempontjából, ezeket az idei évben is meg tudjuk adni. Mindezt figyelembe véve a költségvetés stabil és azt gondolom, hogy optimistán nézhetünk gazdasági szempontból is a keszthelyi 2021-es év elé.”                                     

| 2026. feb. 19. csütörtök 19:15 | Keszthely
Az idei városi büdzsével kapcsolatban sajtótájékoztató keretében számoltak be a kormánypárti képviselők.
| 2026. feb. 13. péntek 19:15 | Keszthely
Feszes, de stabil lesz az idei büdzsé.
| 2026. jan. 21. szerda 19:15 | Keszthely
A szolidaritási adó drasztikus emelkedésről számolt be Keszthely polgármestere a Híradó Pluszban.
| 2025. nov. 26. szerda 19:15 | Keszthely
A keszthelyi képviselők novemberi soros tanácskozásán több költségvetést érintő és személyi ügyben is határoztak.
| 2025. feb. 25. kedd 19:15 | Keszthely
Az aggályokról Raffai-Réz Ildikó önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót.
 
 
20:41
HargitaTV
21:00
Sporttárs
21:34
Kukkantó
22:00
Híradó
22:45
Diagnózis
23:21
HargitaTV
23:41
HargitaTV
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.