+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A járvány alatt is javasolt a túrázás
2020. november 24. kedd 18:38 - Keszthely
A járvány alatt is javasolt a túrázás
Továbbra is biztatják a kikapcsolódni vágyókat a túrázásra, azonban a jelenleg is hatályos rendeletek miatt be kell tartani néhány szabályt – hívja fel a figyelmet a Magyar Természetjáró Szövetség. Többek között egyéni sétákat lehet tenni, a csoportos túrázásra egyelőre nincsen lehetőség.

A korábbi években is szép számmal szerveztek csoportos gyalogtúrákat ősszel is. Ezek mindig nagy népszerűségnek örvendtek, sokan szeretik ugyanis bebarangolni a környező és a távolabbi tájakat is. A Magyar Természetjáró Szövetség buzdítja is a kirándulni vágyókat, hogy amennyi időt csak lehet, töltsenek a szabadban, azonban a járványügyi szabályokat be kell tartani.

„Lehetőség szerint ezt egyedül kellene végeznünk, illetve olyan kiscsoportban, esetlegesen családdal, pár fős családdal, szűkebb körben ezt meg lehet tenni egészen nyugodtan, de semmi esetre sem olyan 10 fő fölötti szervezett csoportokkal, ami esetleg ilyen szempontból a korlátozásokba ütközik.” - mondta el Németh Csaba a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai vezetője.

Véleménye szerint a túrázásnak sok pozitív hatása van. Nagyon jó stresszoldó, valamint a jó levegőn való kirándulás az immunrendszert is erősítheti. A szövetség tapasztalata az, hogy a pandémiás időszakban sem csökkent a túrázók száma, sőt, egyre többen választják ezt a sportolási tevékenységet. Sokan a rejtettebb területeket szeretik felfedezni, de leginkább a kijelölt útvonalat járják a túrázók.

„A Kéktúra nyomvonalát azt nagyon-nagyon sokan járják. Ugye az ösvényeken lehet látni, hogy mennyivel megnövekedett a lábnyomoknak a sűrűsége. De ugyanakkor azt gondolom, hogy mivel ez az őszi, novemberi időszakban elég jellemző ez a ködös, nyirkos, akár szmogos völgyek alján összegyűlő levegő, érdemes mindenféleképpen, hogyha már kirándulni szeretnénk és túraútvonalat szeretnénk választani, érdemes olyan helyre menni, ami magasan van. Tehát lehetőség szerint a pára, vagy a ködtakaró fölé föl tudunk kapaszkodni és értelemszerűen így, hogyha följutunk valahova, sokkal szebb kilátás is lesz és még az sem kizárt, hogy a Nap is fog sütni.”

A Keszthelyi-hegység is kiváló kirándulási célpont. Számtalan olyan látnivaló akad itt, melyek szinte vonzzák a túrázókat. Évente egyre többen látogatják meg a gyenesdiási Vadlánlikat, a Nagymezőt vagy éppen egyesek a dolomit-bányához is tesznek egy-egy sétát egyénileg vagy túravezetőkkel egyaránt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai is szívesen szerveznek ide csoportos kirándulásokat, azonban a járványügyi szabályok miatt jelenleg ezt nem szabad megtenni.

„Most a legszigorúbb változata lépett érvénybe a túravezetésnek, vagyis hogy most nem lehet. Ilyenkor igyekszünk mégis kapcsolatot tartani a túrázóinkkal és a Facebook felületünkön, illetve a honlapjaink felületén játékra hívjuk őket, virtuális túrákra hívjuk őket, fotókat töltünk fel adott útvonalra, hogy megtartsák a kapcsolatot. Nekik is biztos hiányzik a túra, a természetben járás, nekünk is nagyon hiányzik, Próbálunk kitartani és aztán újraindítani, mikor majd újból lehetséges.” - osztotta meg Sárdy Julianna Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának vezető hivatali tanácsosa.

A túrázóknak felhívják a figyelmét arra is, hogy a kijárási tilalom rájuk is vonatkozik, a vadkempingezés is tilos. E mellett turistaként szabadidő eltöltése céljából nem tartózkodhatnak szálláshelyeken sem.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
188 millió forintos plusz forrást kapott Hévíz a gyógyhelyfejlesztési projekthez kapcsolódóan.
 
A Bakonyerdő Zrt által rendezett döntőbe 19 erdőgazdaságból kerültek ki a legjobbak.
 
A szakmai döntnökök négy hagyományos és két mentes édességből választották ki a legjobbakat.
 
Autistákat és fogyatékkal élőket vitorláztattak a Keszthelyi Yacht Club tagjai.
 
Gere Nóra Éva költő és Ágh Márton látványtervező egy hónapot töltöttek Keszthelyen.
 
A 300 méteres szakasz a munkába járókat és a szállóvendégeket is kiszolgálja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus