Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / 26 napirendet tárgyaltak a szeptemberi testületi ülésen
2020. szep. 24. csütörtök | Keszthely
26 napirendet tárgyaltak a szeptemberi testületi ülésen
A városban tavaly végzett rendvédelmi tevékenység, gazdasági társaságok tevékenysége és ingatlanügyek is napirendre kerültek a keszthelyi képviselő-testület csütörtöki tanácskozásán. A szeptemberi soros ülésen szavaztak az ’56-os emlékmű áthelyezéséről, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról és elfogadták a helyi klímastratégiát. Az ülésre öt interpellációt is benyújtottak.

Az ülés kezdetén beszámoló került napirendre a városban tavaly végzett rendvédelmi tevékenységről, melyet elfogadott a grémium. A téma kapcsán Zala megye nyugállományba készülő főkapitánya, dr. Sipos Gyula bemutatta utódját, dr. Vereckei Csabát. A Miskolcról érkezett dandártábornok elmondta, Keszthely szomszédságában telepedik le és hasznos, megbecsült tagja kíván lenni a helyi közösségnek. A testület dr. Sipos Gyula mellett köszönetet mondott dr. Horváth István egykori keszthelyi rendőrkapitánynak is a hathatós munkáért és együttműködésért.

A soros ülésen tájékoztatók kerültek a képviselők elé az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok idei, első félévi működéséről. A HUSZ Kft., a KETÉH Kft., a Városfejlesztő Kft. és a Keszthelyi Televízió előterjesztéseit mind elfogadták. Az önkormányzat 2021-ben is részt vesz a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatban. A testület legfeljebb kettőmillió forintot szán az ösztöndíjak fedezetére.

A szeptemberi soros ülésre öt interpellációt nyújtott be Dékány Péter. A KÉVE képviselője a polgármesterhez és a jegyzőhöz intézett kérdéséket. A Balaton Szállóra helyezett drapéria és a Kutyás Park parkolójával és az oda vezető út karbantartásával kapcsolatos kérdéseire kapott választ elfogadta az interpelláló. A Szent Miklós és Rózsa utca által határolt területre kért helyszíni szemlével, az elhagyott gépjárművekkel kapcsolatos, illetve a Hullám Szállóról közterületre nyúló gallyak levágásával kapcsolatos kérdéseire kapott válaszokat a KÉVE politikusa nem fogadta el, a testület többsége viszont igen, így további intézkedés nem szükséges ezekben a témákban.

Megszavazták Keszthely Város helyi klímastratégiáját mely 2030-ig fogalmazza meg az éghajlatvédelmi célokat. A testület döntött arról, hogy felülvizsgálják az önkormányzati intézményi struktúra hatékonyságát és az ingatlangazdálkodási koncepciót. Hosszas vita alakult ki a Kossuth u. 2. szám alatti önkormányzati helyiség bérleti ügyéről. A testület nem hosszabbította meg a bérlő lejáró szerződését, mivel az több mint 2,2 millió forintos tartozást halmozott fel. A KÉVE tagjai tartózkodtak a szavazáson.

Döntöttek az egykori pakuratároló hasznosításáról és egyéb ingatlanügyekről is. Sürgősségi napirendként döntöttek az ’56-os emlékmű áthelyezéséről. A városvezetés célja, hogy a régóta felmerült észrevételeknek és kéréseknek eleget téve méltó, jól látható helyre költöztesse át a keszthelyi fehér embert mintázó szobrot.

Zárt ülésen a VÜZ Kft. és a Goldmark Károly Művelődési Központ vezetői teendőinek ellátásáról is tárgyaltak a testület tagjai.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2025. jan. 29. szerda 19:15 | Keszthely
A keszthelyi képviselő-testület szerdai ülésén két kivitelezőről is döntött a grémium.
| 2024. nov. 29. péntek 19:15 | Keszthely
Az adóemelést és az önkormányzati intézmények átvilágításának módját sem támogatták a Fidesz-KDNP képviselői.
| 2024. júl. 19. péntek 19:15 | Keszthely
A gyermekorvosi ügyelet, bölcsődeépítés és pályázatok is napirenden voltak a keszthelyi képviselő-testület pénteki ülésén.
| 2024. máj. 23. csütörtök 19:15 | Keszthely
A Helikon park kivitelezője is indulni akart az eljáráson.
| 2023. okt. 26. csütörtök 17:09 | Keszthely
Csütörtökön tartotta októberi soros ülését a keszthelyi képviselő-testület.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
11:19
Diagnózis
11:49
Göcsej Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.