Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Tiszta, szép környezet várta a gimnázium tanulóit
2020. szep. 4. péntek | Keszthely
Tiszta, szép környezet várta a gimnázium tanulóit
Régóta tervezett felújítás vette kezdetét a nyáron a Vajda János Gimnáziumban. A részleges felújítás után átrendezett szertárak, tárlók és megújított tantermek várták a tanulókat szeptember 1-n. A gimnázium alsó szintjének festése és az infrastruktúra fejlesztése szerepel még a tervekben. Az igazgató abban bízik, hogy a közeljövőben azok is megvalósulhatnak.

Varga Gábor a Vajda János Gimnázium igazgatója. Megmutatta év elején milyen terveik vannak , hogyan újulhatnak meg az iskola falai. A nyár folyamán megtették az első lépéseket  ahhoz, hogy egy szebb, tisztább környezetben tanulhassanak a gimnázium diákjai. Régóta várt felújítás kezdődhetett el a nagy múltú intézményben.

"Esedékessé vált a belső tereinknek a frissítő festése és megújítása. Az egyik legsürgetőbb feladatunk volt az 1.és 2. szint folyosói felületeinek megújítása, hiszen itt kerültek elhelyezésre a korábbi évekből. ill. évtizedekből a tablónk amik most már nem fértek el, így aztán szükségszerűvé vált. S ekkor adódott az ötlet, hogy az egész tablórendszert átalakítsuk, gyakorlatilag leszedtük a régi tablókat. Sínrendszer került kialakításra és ebből indult el az ötlet. Ha már volt tabló sínrendszer akkor kellett hozzá festés, s ha már a folyosókat festettük, természetesen meg kellett újítani hozzá 1-2 tanterem festését is."- adott tájékoztatást Varga Gábor.

Megújult az informatika terem. Új ,könnyen megközelíthető munkapadokat szereltek fel, és elkészült az diákok régi álma, az iskola rádió is amelyen keresztül a csengetést is üzemeltetik. A szertárakban is átszervezték az tárlókat és az oktatáshoz szükséges  eszközöket a természetismereti laboratóriumban helyezték el. A munka során a fizika szertárból számos érdekesség is előkerült a II.Világháború előtti időkből. amit 2021-ben a premonrei rend 900 éves évfordulójára állítanak ki az iskola folyosóin.

"Egészen konkrétan régi, kultúrtörténeti értékkel bíró oktatástechnikai eszközök kerültek elő. A legrégebbiek gyakorlatilag a gimnázium berendezésének évéből,1892-ből származnak. Találtunk hozzá egy nagyon szép leltárkönyvet is. Ill. a szertár folyamatos vezetését a különböző kortörténeti érdekes bejegyzésekkel. És természetesen nagyon komoly fizika, matematika oktatáshoz szemléltető eszközöket."- mondta el az iskola igazgatója.

A részleges felújítás a nyári karbantartás költségén túl a Vajda Öregdiákok Egyesületének és a  szülők támogatásával valósult meg. A távolabbi tervek között szerepel az infrastruktúra fejlesztése és az épület  alsó szintjének festése. Jelenleg is folyik a munka . A gimnázium udvarán a sportpálya felújítását végzik.

Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió

| 2024. júl. 17. szerda 19:15 | Balatonszentgyörgy
Több, mint százötvenmillió forintos pályázati támogatással újul meg a Művelődési Ház Balatonszentgyörgyön.
| 2024. jún. 7. péntek 19:15 | Keszthely
Több fát és cserjét telepítettek az elmúlt időszakban a területre és már a játékelemek is kikerültek.
| 2024. máj. 3. péntek 19:15 | Keszthely
30 millió forintos pályázati forrásból újult meg a Szalasztó utcai közösségi ház.
| 2024. ápr. 29. hétfő 19:15 | Gyenesdiás
Gyenesdiás megújult plébániáján táborokat, különböző egyházi, közösségi eseményeket tartanak a jövőben.
| 2024. ápr. 23. kedd 19:15 | Keszthely
Kicserélték a nyílászárókat és a kiszolgáló egységekre redőnyöket szereltek.
X. évfolyam 12. szám
Megjelenés: 2024. június 28.
12:00
Képújság
18:00
Savaria Filmfesztivál
18:52
Vajtó és a világ
19:43
Savaria Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Savaria Filmfesztivál
21:52
Vajtó és a világ
22:43
Savaria Filmfesztivál
23:00
23:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.