Broli Tivadarné Kaposvárról érkezett Hévízre. Azt mondja, ahogy meghallotta, hogy nyit a Hévízi-gyógytó, azonnal elhatározta, hogy jönni fog: „Már nagyon ki voltam rá éhezve. Gyakran járok ide, körülbelül húsz év óta minden tavasszal és ősszel, mert akkor a legjobb a tó vize.”
Május 9-én nyitott meg a tófürdő. Jelenleg egy időben maximum 750 fő tartózkodhat a szabadtéren. A vezetőség a Népegészségügyi Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség irányelveinek megfelelően ügyel a biztonságra. A hétvégén már sokan mártóztak meg a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltavában.
Dr. Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója: „Meglepő módon a két napot figyelembe véve több mint 800 ember látogatott el a tófürdőre. Igazából az tűnik ki, hogy mindenki várta már ezt a lehetőséget, hogy tudjanak élni a gyógytó adta lehetőséggel.”
A főigazgató hozzátette, a fedett fürdő is üzemel, de jelenleg még csak a fekvő- és ambuláns betegeket látják el. A vezetés bízik abban, hogy szolgáltatásaikat fokozatosan tudják bővíteni.
A Hévízi-tó megnyitásával egyre több szálláshely is kitárta kapuit. H. Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsos kifejtette, leggyorsabban a magánszállások reagáltak, de már a szállodák is készülődnek, hogy akár a hónap közepére megnyissanak. A vendégek is aktivitást mutatnak, amit egy friss, helyi kutatás is alátámaszt.
„Ebből az derült ki, hogy vendégeknek közel 90 százaléka, amint tud, rögtön utazna. Látszik, hogy nagyon vágynak a vendégek arra, hogy elhagyhassák az otthonaikat, újra utazhassanak, újra pihenhessenek és még az derült ki belőle, hogy elsődleges szempont a biztonság” - nyilatkozta H. Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsos.
A biztonság érdekében egy többlépcsős programot dolgozott ki a városvezetés – mondta a sajtótájékoztatón a polgármester. Papp Gábor kifejtette, ez a higiénia és a felkészült szakemberek mellett szállásfoglalási garanciát is nyújt a vendégeknek. A jelenlegi állapot alapján a vendégforgalom fokozatos növekedésére számítanak a fürdővárosban.
„Júniusban már a belföldi vendégek nagy számban érkezhetnek Hévízre és természetesen a külföldi desztinációk is – a saját országaik döntése alapján – el fognak tudni indulni és Hévíz várja őket” - mondta Papp Gábor polgármester.
A turisztikai szakemberek elsősorban a hazai idegenforgalom erősödését várják, de a német, cseh és szlovák vendégek is nagy érdeklődést mutatnak Hévíz iránt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nem álltak le a fejlesztések a településen, korszerűbb parkolási rendszert alakítanak, ki, felújítják a piacot, bővítik a közterületi kamerahálózatot és hamarosan befejeződik a Festetics sétány felújítása.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV