Online edzést tart Sényi-Négeli Noémi. A tréner a saját lakásában kialakított teremben dolgozik és egy alkalmazás segítségével teszi ingyenesen elérhetővé az edzést. Egyelőre hetente egyszer tart órát, amelyhez bárki csatlakozhat. Legutóbb mintegy 46-an dolgoztak együtt az edzővel. Noémi azt mondja, a mozgás az immunrendszer erősítése szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bír, de az edző fontosnak tartja azt is, hogy továbbra is lehetőséget adjon a sportolni vágyóknak.
„Azért gondoltam ezt az egészet, mert nagyon jól tudom, hogy milyen az, amikor heti kétszer-háromszor járnak hozzám edzeni, hozzá vannak szokva már a folyamatos edzéshez. Most egyáltalán nincsen lehetőségük edzeni, és úgy gondoltam, hogy én szeretnék egy ilyen lehetőséget adni mindenkinek, hogy lehessen online is edzeni. mindenkinek van rá lehetősége, attól függetlenül, hogy járt-e hozzám vagy sem.” - tájékoztatott az edző.
Noémi saját testsúlyos edzéseket tart, amelyhez igyekszik úgy összeválogatni az eszközöket, hogy azok otthoni körülmények között is könnyen elérhetőek legyenek. A padot például otthon a kanapéval lehet helyettesíteni, a hátizsákba pedig súlyzók helyett vizes palackokat is lehet pakolni.
Bohár Klaudia is csatlakozott Noémi edzéséhez. Nappalijában, a tévé előtt végzi a gyakorlatokat. Azt mondja, kicsit furcsa számára, hogy nem személyesen találkozik az edzőjével, és az is szokatlan, hogy nincsenek társai az edzésben. Ugyanakkor hozzátette, Noémi az éteren keresztül is kiválóan tudja motiválni, így nem érzi hátrányát az online edzésnek. Klaudia elmondta, a jelenlegi helyzetben is fontos számára, hogy mozogjon.
„Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó lehetőség azoknak is, akik eddig jártak hozzá. Úgy gondolom, hogy nagyon hiányzott nekik ez az edzésforma, és nagyon hálásak vagyunk a Nonónak, hogy folytatta így online keretek között is.” - tájékoztatott Bohár Klaudia.
Keszthelyen és környékén több edző is vállalta, hogy a járványhelyzet idején sem hagyja magukra a sportolni vágyókat. A közösségi oldalakra feltöltött videókkal, étkezési tanácsokkal próbálják segíteni mindazokat, akik számára a megváltozott élethelyzetben is fontos a mozgás és az egészséges életmód.
Regman Karola - Keszthelyi TV