+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 1,4 millió forint lakásvásárlás támogatásához
2020. február 12. szerda 16:41 - Keszthely
1,4 millió forint lakásvásárlás támogatásához
Bruttó 1,4 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült egy Keszthelyre beköltöző fiatal házaspár. Az összeget a Keszthely hazavár programon belül kapták meg az önkormányzattól. Az erről szóló szerződést szerda délelőtt írták alá a Városháza Dísztermében.

Első közös lakásukat mutatja Major Krisztián és Majorné Antal Zsófia. A pár Nemesbükről költözik a városba, mivel munkájuk is ideköti őket, így a bejárás egyszerűbb lesz számukra. De elmondásuk szerint nem csak emiatt választották Keszthelyt, korábban is ezen a településen szerettek volna élni. Az ingatlant 18 és fél millió forintért vásárolták. Mivel első lakásuk, így pályázhattak a Keszthely hazavár programra. A pályázat során az első lakáshoz jutást ösztönző támogatásban részesültek, így vissza nem térítendő, bruttó 1,4 millió forinttal támogatja őket az önkormányzat.

„Nagyon örülünk ennek a pályázati lehetőségnek, amelyet most megkaptunk. Ez bruttó egymillió négyszázezer forintot jelent, amely olyan egymillió egyszázezer forint összeget fog jelenteni . Gyakorlatilag ez a banki hitelünkbe kerül előtörlesztésre teljes összegben. Ez havi szinten jópár ezer forint segítséget, megtakarítást jelent a számunkra.” - mondta el Major Krisztián.

A közműcserével már végeztek, a szépítgetés folyamatosan zajlik. A 60 négyzetméteres belvárosi ingatlanba a nappali mellett kialakítanak egy kisszobát, valamint fürdőszobát és konyhát is.

„Egy hónapja zárult le az adásvételnek a folyamata. Most jelenleg glettelés, festés zajlik, utána lesz parkettázás, bútorozás, utána fog elkészülni a konyhaszekrény és gépesíteni is fogunk. És igazából utána már jöhetünk is, költözünk.”  - ismertette Majorné Antal Zsófia.

A támogatás elnyeréséről szóló dokumentumot a házaspár szerdán írhatta alá a Városháza Dísztermében. Mint Nagy Bálint polgármester elmondta, a pályázat célja, hogy a fiatalok első lakóingatlanhoz jutását és ezáltal keszthelyi letelepedését anyagilag támogassák. A Major házaspár az első, akik a tavaly meghirdetett felhívás kapcsán részesülhettek a támogatásban.

„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne csak beszéljünk arról, hogy milyen fejlesztéseket szeretnénk a városba és fontosnak tartom, hogy ne csak beszéljünk arról, hogy támogatjuk a keszthelyi fiatalokat és a keszthelyi családokat, hanem valóban tegyünk is ezért. És azt gondolom, hogy ez a mai nap, ez a mai reggel pont ennek egy jó példája, hiszen ugye az elmúlt hónapokban, elmúlt években elindítottuk a Keszthely hazavár elnevezésű programot, amely programnak az a célja, hogy ténylegesen lakhatásban, rezsitámogatásba, tanulmányi ösztöndíjba, illetve kereset kiegészítő támogatásba, első lakáshoz jutáshoz támogatásba segítse a keszthelyi párokat vagy a Keszthelyre beköltöző fiatal párokat.”

A Keszthely hazavár programon belül a belvárosban 14 lakást újít fel az önkormányzat, ezekre pályázhatnak a fiatalok várhatóan az év második felében. A lakásokat rezsiáron vehetik majd ki a pályázat nyertesei. A teljes programmal mintegy 90 fiatalt tud támogatni a projekt végére az önkormányzat.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Új webalkalmazást indított el a Zalai Borút Egyesület Zalakaros és Dobronak közreműködésével.
 
A sertés-szakkollégisták is bemutatkoztak a kétnapos konferencián.
 
A Vadonleső Program nem csak a ragadozóra, hanem annak élőhelyére is szeretné felhívni a figyelmet.
 
Szerdán négy karate klubtaggal érkezett Keszthelyre Kőrösi János, aki 15 éve él Skóciában.
 
Az emberi test felépítéséről és működéséről adtak számot a 8. osztályos diákok.
 
Az illegális hulladéklerakó területek felderítése a célja a szervezetnek.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó