+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Újévköszöntő: Gyenesdiás példaértékű lehet más települések számára
2020. január 20. hétfő 14:11 - Gyenesdiás
Újévköszöntő: Gyenesdiás példaértékű lehet más települések számára
Gyenesdiáson megteremtődött az állandóság és a minőségi változás egyensúlya – hangsúlyozta Gál Lajos, a település polgármestere pénteken. Az újévi koccintáson számba vették az elmúlt év sikereit és szóltak az idei tervekről is. Dr. Simon Attila István helyettes államtitkár és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozták, Gyenesdiás példaként állhat a megye és az ország más települései előtt.

2019-ben is számos eredményt ért el Gyenesdiás, emellett pedig mind a település, mind pedig az itt élő és dolgozó polgárok több díjat is a magukénak mondhatnak. Gál Lajos beszédében elmondta, a tavalyi évben sikerült felújítani a Szent Ilona kápolnát, fitness park épült a Kárpáti Korzón, befejeződött a gyermekorvosi rendelő és a Coop tetőtér felújításának első üteme. A település polgármestere hangsúlyozta, az idei évre is számos új tervet fogalmaztak meg, de több régóta futó kivitelezés is befejeződik.

„Nagyon fontos az egészségház környezetének rendbe tétele az idei esztendőben. Nagyon szeretnénk egy új művelődési házat is a Coop tetőn, és természetesen a közösség több terét szeretnénk kialakítani a malomfejlesztéssel például vagy egyéb turisztikai fejlesztésekkel. A strandfejlesztések is itt kopogtatnak, de ne feledjük el, hogy nem csak saját pályázataink vannak, hanem olyan pályázatok is, amelyek vállalkozók révén kerültek ide a településre vagy befektetők révén. Ezeket szintén koordinálni kell.” - mondta gyenesdiás polgármestere.

Mindezek mellett tervben van többek között egy strandokat összekötő sétány kiépítése, az iskola fejlesztése, fogászati szakellátás és szolgálati lakások kialakítása valamint egy települési kisbusz vásárlása is. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője kitért arra, sürgetővé vált a 71-es út felújításának folytatása, hiszen az útszakasz hatalmas forgalmat bonyolít. Hozzátette, Gyenesdiás rendkívül jól használja az adottságait, és ezzel példa lehet számos más település számára.

„Sok olyan kezdeményezést látunk az önkormányzat, illetve az önkormányzat mellett működő egyesületektől, amelyek valóban előre gondolkodnak és igyekeznek kihasználni minden lehetőséget, pályázati lehetőséget is. Nyilván könnyebb segíteni olyanoknak, akik már egy koncepcióval rendelkeznek, sőt azonnal lecsapnak a lehetőségekre. Ezt látjuk Gyenesdiáson, hogy ez fokozatosan megvalósul.” - tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.

Simon Attila István, szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, csak egy összetartó közösség tud olyan eredményeket elérni, amelyekkel Gyenesdiás büszkélkedhet. Ugyanakkor hozzátette, fontos, hogy az elkészült fejlesztéseket meg is tudják őrizni, a megteremtett értékeket meg tudják védeni. 

„Az is egy nagy érték, hogyha a már elért eredményeket meg tudjuk védeni. Sőt, ez egy komoly kihívás, hiszen egyre magasabbra rakjuk azt a bizonyos mércét, és előbb-utóbb nem elég létrehozni valamit, hanem azt fenn kell tudnunk tartani és emellett kell tudnunk előre menni. Mindenképpen azt gondolom, hogy van abban prosperitás, amit Gyenesdiás ma képvisel.” - emelte ki a helyettes államtitkár.

Az újévköszöntő koccintáson kitüntetéseket is átadtak. Az idei évben díszpolgári címet adományoztak Dr. Csehi Ottónak, aki képviselőként és alpolgármesterként meghatározó szerepet játszott a település életében. Szintén díszpolgári címet vehetett át Horváth Sebestyén, aki képviselőként szintén a rendszerváltás óta végzett áldozatos munkát Gyenesdiásért.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A “Magyar Ápolók Napja” alkalmából főigazgatói elismeréseket adtak át a hévízi kórházban.
 
A fizikai jelenségekkel ismerkedhetnek a fiatalok a Balaton Színház Simándy termében.
 
Az egészségügyi szakdolgozókat köszöntötték Keszthelyen Kossuth Zsuzsanna születésnapján.
 
Természet ihlette képeivel mutatkozik be Gécseg András.
 
A szervezet idei első közgyűlésén az eredményekről és a tervekről is beszámoltak.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó