+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Aranyakkord Alsópáhokon
2019. október 29. kedd 22:00 - Alsópáhok
Aranyakkord Alsópáhokon
Az Aranyakkord koncertjére várták az érdeklődőket szombaton este Alsópáhokon. Kiss Tibi és Vastag Gábor eddig még nem hallott dalokat, valamint a Quimby ismert slágereit is elhozta a településre. Az együttes akusztikus hangszereken játszik, meghitt hangulatot teremtve ezzel a koncertjein. A program egy pályázatnak köszönhetően valósult meg Alsópáhokon.

Egy balatoni dalt is hozott magával az Aranyakkord zenekar Alsópáhokra. A Kiss Tibi nevével fémjelzett együttes 2017-ben alakult meg hivatalosan, azóta számos helyen léptek már fel itthon és a tengerentúlon is. A közönség olyan dalokat hallhat az Aranyakkord előadásában, amelyek ugyan évekkel ezelőtt íródtak, de sem a Quimby, sem pedig a Budapest Bár repertoárjában nem szerepelnek.

„Az utóbbi időben nagyon sok dalt írtam, és azt ott gyakorolgattam a pamlagon, a dalokat. Vastika ott dolgozik mellettem, és mellém ült egyszerűen és ott együtt elkezdtünk gitározni. Így azokat a dalokat, amiket ott gyakoroltam, együtt összeraktuk. Igazából magunknak csináltuk, és aztán ebből lett az Aranyakkord. Csak úgy lett, és mondták a többiek, hogy ezzel ki is állhatnánk színpadra, és sokáig kérdezgettük, hogy ez most tényleg úgy tűnik, mint egy produkció?” - mondta Kiss Tibor, az Aranyakkord énekes-dalszerzője.

Az Aranyakkord másik állandó tagja Vastag Gábor, aki az elmúlt évtizedekben számos Quimby lemezen közreműködött. A zenészek nem csak már meglévő dalokat játszanak, több esetben fordul elő, hogy egy reggel megszületett nótát már az esti koncerten bemutatnak a közönségnek. Emellett az improvizáció is nagy szerepet kap a koncerteken.

“Szabadság van sokféle tekintetben. Vannak dalok, de gyakorlatilag ezek, mint önálló kis organizmusok, életre kelnek és különböző formát alkotnak. Mi sem játszunk mindig pontosan ugyanúgy minden dalt. Picit mindig belekomponáljuk a mostot, a pillanatot, és aszerint változik ez is.” - tájékoztatott Vastag Gábor, az Aranyakkord énekes-dalszerzője.

Az Aranyakkord zenekar közönsége a Quimby vagy a Budapest Bár jól ismert nótáit is hallhatta, új hangszerelésben. A zenekar egyediségét az adja, hogy akusztikus hangszerekkel, egyfajta bensőséges hangulatot teremtve játszanak. Alsópáhokon első alkalommal vendégeskedtek, a település vezetése ugyanis fontosnak tartja, hogy minden korosztály számára kínáljon vonzó programot.

„Más jellegű koncertet is hallhattunk már Alsópáhokon. Volt Lord koncert, Bikini koncert, Apostol és különböző, Magyarországon híres és elismert együttesek már léptek fel nálunk. Szeretnénk a jövőben is majd különböző zenei stílusokat megjeleníteni. Most egy pályázatból történik a mai koncert.” - emelte ki Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere.

Az Aranyakkord zenekar nem csak a muzsikával, hanem történetekkel is szórakoztatta a közönséget. A koncert résztvevőit több zeneszámba is bevonták, így ők is aktív részesei lehettek az eseménynek.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus