+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / XVII. Táncpanoráma
2019. szeptember 16. hétfő 19:02 - Keszthely
XVII. Táncpanoráma
Nagy érdeklődésre tartott számot az idei Táncpanoráma. Három napon át a tánc, táncművészet kapta a főszerepet Keszthelyen a Balaton Színházban. A program sorozatban a gyermekek és a felnőttek egyaránt találtak kedvükre való előadást. Három nagy táncegyüttes siker produkciói mellett előadáson is részt vehettek az érdeklődők.

Az igazmondó juhászt, a gonosz kolozsvári bírót és Beatrix királynét is megismerhették a gyerekek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jóvoltából. Mátyás király udvari történetírója, a híres Galeotto Marzio segítségével mutatja be a társulat a meséket. A koreográfia mellett népművészeti motívumokkal tarkított jelmezek és impozáns díszlet segítségével nyerte meg magának az ifjú közönséget a néptáncegyüttes.  

„A Magyar Nemzeti Táncegyüttes mindig nagyon odafigyel a gyerekekre, az ifjúságra, egyrészt azért, hogy legyen majd közönségünk a jövőben is, másrészt azért, mert fontosnak érezzük, hogy a gyerekek megismerjék népi kultúrájukat és ezen keresztül, a táncmeséken keresztül ez egy kiváló alkalom.”- mondta Zs. Vincze Zsuzsa,rendező,forgatókönyvíró.

A Táncpanoráma keretein belül Lakatos János Tánc és... című előadássorozatának negyedik részét is hallhatta a közönség. Ebben az epizódban az alkotószellemé volt a főszerep. Többek között a kreativitás három alapmechanizmusát is megismerhették az érdeklődők, melynek első eleme a másolás.

"Ezt nem kell szégyellni, ugyanis a másolás nem feltétlenül csak lopást jelent, a másolás jelenthet akár tanulást is. Hiszen mindannyian úgy tanultunk valamit az életben, hogy valakit lemásoltunk. Mestereink, tanáraink, szüleink, barátaink nyomait viseli az első alkotásunk mindenképpen. A második lépcső az átalakítás, a harmadik lépcső pedig a több dolog kombinálása." -adott tájékoztatást Lakatos János Nívódíjas koreográfus.

A program sorozat  egyik nagy sikerű előadása a Duna Művészegyüttes  bemutatója , a Szerelmünk Kalotaszeg volt. Egy  régi  stílusú,motívum gazdag tánccal ,összetett produkcióval mutatták be a falusi életet,a hagyományokat őrző néptánc és népzenei értékeket.

"/. Alkotó ember mindig saját élményekből táplálkozik,így van ez nálam is. S megpróbáltam azt a tiszteletet és azt a szeretetet ami Kalotaszeghez köt,azt a színpadra vinni"- mondta Juhász Zsolt művészeti vezető.

A tangó ezer arcába pillanthatott be a közönség a Táncpanoráma záró előadásán. Budai László és vendégei az argentin tangó világát varázsolták a Balaton Színház színpadára. Az előadás résztvevői a tánc által közvetített ezernyi érzelemmel találkozhattak szombat este.

„Szerintem nagyon sok mindenre képes a tangó. Azt gondolom, hogy ebben a táncban van benne az, hogy a tangóval, ezzel a tánccal, ezzel a tangóval ki tud fejezni az ember boldogságot, vidámságot, akár egy feszült hangulatot.”- mondta el Budai László táncos-koreográfus.

A város egyik meghatározóvá vált kulturális programjára  az idén is nagy volt az érdeklődés.

"Mindig feltűnnek    olyan külföldiek akiket évről-évre látunk,akik már elmesélik,akik már azért jönnek és direkt azért időzítik erre az időszakra ,hogy a táncot megláthassák. És nagy öröm számomra,hogy a gyerekek,fiatalok mindig frissek,újak."-mondta el Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A három napos fesztivál a  Balaton Színház  átadása óta kínál az őszi hónapokban tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a tánc szerelmeseinek.  

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus