Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Megkezdte 222. tanévét a Georgikon
2019. szep. 4. szerda | Keszthely
Megkezdte 222. tanévét a Georgikon
Megkezdődött a Georgikon Kar 222. tanéve. Az évnyitón tették le esküjüket az újdonsült hallgatók, valamint díszokleveleket és kitüntetéseket is átadtak. Az ünnepségen elhangzott, az intézmény nagy múlttal rendelkezik, az oktatás színvonalát pedig folyamatosan fejlesztik a jelen elvárásainak alapján.

Fogadalmat tettek az első éves hallgatók az évnyitó ünnepségen. Ezzel nyilvánították ki, hogy a következő években a Georgikonhoz tartoznak.

Az eseményen Ruzsics Ferenc polgármester is köszöntötte a megjelenteket.

„Önök közül nagyon sokan határozottan mondták az eskü szövegét. Tudatosan. Voltak viszont olyanok, akik kicsit meg voltak ijedve, hogy ezek most tényleg ezt várják tőlünk, ezt a sok mindent? Igen, mi ezt komolyan is gondoljuk és Önök is úgy fogják majd tenni.”

A tanévnyitón Vonderviszt Ferenc rektorhelyettes beszédében külön az elsősökhöz intézte szavait. Kiemelte, a Georgikonhoz tartozó hallgatók és oktatók minden körülmények között számíthatnak egymásra.

„Egy évszázados hagyományokkal rendelkező oktatási intézményt választottak, ahol gazdászgenerációk sokasága szerzett már diplomát. A Georgikon egy olyan közösséghez tartozás élményét kínálja hallgatóinak, amelynek értéke napjaink elidegenedett világában szinte felbecsülhetetlen.”

Az eseményen Pácsonyi Imre beszédében úgy fogalmazott, büszke lehet Zala megye arra, hogy 222 éve képez agrártudományi szakembereket a Georgikon.

„Fontos, hogy egy megyének saját történelmi hagyományokban gyökerező egyeteme, főiskolája legyen. Ezért vagyunk mi büszkék arra az intézményre, aminek ünnepségén most részt veszünk.”

A Georgikonon folyamatosan zajlanak a fejlesztések, hogy az elvárásoknak megfelelő körülmények között tanulhassanak a hallgatók, ismertette Polgár J. Péter dékán.

„Jelenleg számos projektünk keretében folyik ezeket az oktatási feladatokat kiszolgáló háttérfejlesztés, a támogató feladatok innovatív átalakítása, kiegészítése, a modern oktatás követelményeinek egyre jobban megfeleltetve.”

Hagyományosan az évnyitón adják át az arany és gyémánt díszokleveleket az 50, valamint a 60 éve végzett gazdászoknak. Ugyancsak az ünnepség keretein belül kitüntetéseket is átadtak. Professor Emeritus címet adományoztak dr. Pupos Tibornak. Pro Universitate Pannonica Emlékérem nagyezüst fokozatával Pőr Csillát tüntették ki. A dr. Bakonyi Károly díjat idén dr. Brazsil Józsefnek ítélték oda. A Pannon Egyetem Georgikon Kar Kiváló Dolgozója kitüntetést Fauzer Ferencné vehette át. Ezek mellett további hallgatói és oktatói elismeréseket osztottak ki.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2025. ápr. 10. csütörtök 19:15 | Keszthely
A MATE minden kampusza - így a Georgikon is - csatlakozott a Lányok Napjához.
| 2025. már. 19. szerda 19:15 | Keszthely
25%-os növekedés tapasztalható a két évvel ezelőtti adatokhoz képest a jelentkező hallgatók körében.
| 2025. már. 11. kedd 19:15 | Keszthely
Természettudományos diákkonferenciát rendeztek a Közgázban.
| 2025. már. 3. hétfő 19:15 | Keszthely
A térség országgyűlési képviselője határozottan cáfolja, hogy magánkórházat csinálnak a Keszthelyi Kórházból.
| 2025. jan. 31. péntek 19:15 | Keszthely
A Balaton Színházban rendezett eseményen hangsúlyozták az itt megszerzett oklevél minőségét és az agrárium jelentőségét.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
21:52
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.