+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Elkezdődött a XXXVIII. Nemzetközi Sakkverseny
2019. augusztus 21. szerda 17:24 - Keszthely
Elkezdődött a XXXVIII. Nemzetközi Sakkverseny
Kezdetét vette ma délután a 38. Nemzetközi sakkverseny Keszthelyen. A megmérettetés egyben a 10. Dr. Hévízi László emlékverseny is, melyre több mint 80 fő jelentkezett. A rendezvény 9 fordulós, egészen augusztus 28-ig versengenek a sportolók, akiknek szabadidős programokkal is készültek a szervezők.

Délután fél 3-kor vette kezdetét a verseny. A megnyitón elhangzott, ebben az évben is 5 országból érkeztek a sakkozók. A program népszerű a sportolók körében, rendszeresen szerepel programjukban attól függetlenül, hogy nagy a konkurencia, emelte ki Szalai István. A főszervező hozzátette, a sakk kortalan sport, melyre minden korosztályból érkeznek versenyzők.

„A 8 évestől mondhatom, a 8 évestől van a 85 éves korig, mert elmondhatjuk, a sakk az egy olyan szép sport, hogy nincs korhatárhoz kötve. Tehát amíg valaki erőt érez magában, addig lehetőséget adunk, hogy vegyen részt. Sakkozzon, fejlessze tudását. És én azt hiszem, hogy evvel csak jót teszünk, mert többen bekapcsolódnak fiatalok, szeretik a sportot és én úgy gondolom, hogy nagy népszerűségnek örvend.” - mondta el a főszervező.

A megmérettetésen mindig akadnak olyanok, akik első alkalommal vesznek részt rajta, de a versenyzők nagy része nem először jött el a megmérettetésre. A játék örömén kívül motiválóan hat az is, hogy ez a rendezvény ad alkalmat arra, hogy a régi barátok találkozhassanak egymással.

„Ha nem jövök, akkor mégis hiányzik. Hát ez olyan szokásos dolog, hogy meg is szabadulna az ember már tőle, de nem olyan könnyű, mert hát mégis kb. 60 évig sakkoztam és ennek nagyon-nagyon sok összetevője, pozitív dolog. Jelesül például az, hogy ezen a versenyen nagyon sok olyan sakktárssal találkozom, akik félig-meddig vagy egészben barátok, ezekkel feltétlen jól esik egypár barátságos szót váltani.” - osztotta meg Babits András.

A játék 9 fordulós, melyet svájci rendszer szerint bonyolítanak le. E szerint minden fordulóban az előzőleg azonos vagy hasonló teljesítményt elért játékosok kerülnek szembe egymással. A megmérettetés mellett szabadidős programokat is kínálnak a versenyzőknek, akik többek között ingyenes strandolási lehetőséget kapnak. A sakkverseny augusztus 28-ig tart a keszthelyi VSZK éttermében.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Hosszú évek óta ismét van Keszthelyen önkiszolgáló étterem.
 
Tizedik alkalommal rendeztek Természetgyógyász napot a Balaton Színházban.
 
A Keszthelyi Kórház és egy súlyos beteg keszthelyi férfi javára szerveztek jótékonysági hangversenyt.
 
A programsorozat péntekig tart, több rendezvénnyel is készültek a szervezők.
 
A Lovassy-Petőfi utcai valamint a Rezi úti kereszteződésnél ütköztek össze az autók.
 
8. alkalommal szervezték meg a Márton napi lámpásjárást, amelyet szeretetvendégség követett.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó