+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Mázsás súlyokat emelgettek
2019. augusztus 13. kedd 16:04 - Gyenesdiás
Mázsás súlyokat emelgettek
130 kilogrammos koffert, 100 kilós betongolyót és más mázsás súlyokat is meg kellett mozgatniuk az indulóknak az Erős Emberek Versenyén. Gyenesdiáson idén 9. alkalommal szervezték meg a megmérettetést, amelyre hazánkból és Szlovákiából is érkeztek versenyzők. Az indulóknak öt versenyszámban kellett összemérniük az erejüket és a technikájukat.

180 kilogrammos súlyt kellett megmozgatniuk az első számban a versenyzőknek. A gyakorlat során egy perc alatt kellett minél többször megemelniük a súlyzót. A feladat nehézségét a kánikula is fokozta, az indulók azonban gyakorlottan mozgatták a több mint másfél mázsás súlyzót. A versenyen többségében visszatérő sportolók indultak, de volt, aki most először mérette meg magát.

„Nekem régi vágyam volt, hogy én ezt elkezdhessem, sajnos lehetőségem nem akadt rá. Én már 3 hónapja próbálkozom ebben a sportágban, ez az első versenyem. Volt egy amatőr jellegű bemutató versenyem, igazából ennyi. Most kezdtem és próbálok majd feltörni az élre.” - mondta egy szlovákiai versenyző, Tomcsányi László.

A koffercipelésnél nem csak a megtett méterek, hanem a gyorsaság is számított. Az egyenként 130 kilós bőröndöket egy kijelölt pályán kellett végigvinniük a versenyzőknek, lehetőleg minél rövidebb idő alatt. A feladat végrehajtásánál fontos, hogy a versenyzőnek nagyon erős fogása legyen, emellett arra is kell figyelni, hogy a bőröndök ne himbálózzanak, hiszen ez extra terhelést ró a kezekre. Az Erős Emberek Versenyét 9. alkalommal szervezték meg Gyenesdiáson.

„11 versenyzőnk van, Szlovákiából és Magyarországról vannak vegyesen a versenyzők. Mindegyik versenyzőnk már ért el komolyabb eredményt ebben a sportágban. Nagyon sok a néző, nagyon jó a hangulat, szép az időnk is. 5 versenyszám lesz a mai versenyen, ami a hátam mögött zajlik pont, az egy koffercipelés. Ez kettőször 130 kiló, ezt kell a versenyzőknek 30 métert vinniük időre.” - tájékoztatott a verseny főszervezője, Tarr István.

Az apolló nyomásnál kezdetben 70 kilogrammos súlyt emeltek a fejük fölé a versenyzők. A feladat nehézsége, hogy a rúd átmérője a szokásos 30 mm helyett 50 mm, így sokkal nehezebb átfogni. A feladat teljesítése után még két másik gyakorlat, a traktorkerék átforgatása és egy 100 kilós betongolyó megmozgatása is várt a versenyzőkre.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
5 országból több mint 80 versenyző érkezett a keszthelyi eseményre.
 
Több ezren élvezték a koncerteket és az ünnepi tűzijátékot a Keszthelyi Balaton-parton.
 
13. alkalommal rendeztek Bor- és Csemegeszőlő fesztivált Vonyarcvashegyen.
 
A Festetics-kastélynál tartotta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete Zalai Kenyérünnepét.
 
A keresztény állam és értékek védelme ma is aktuális – hangzott el augusztus 20-án, Keszthelyen.
 
Keszthely és Vonyarcvashegy lovasa is ott lehet a Hősök terén.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó