A háztáji gazdálkodás, a helyi és kézműves termékek bemutatása is célja a Nyitott Porták együttműködésnek. A Zala-völgye gazdái 2018-ban kötöttek partnerséget, melynek célja, hogy minőségi, helyben előállított termékekkel, valamint színvonalas szolgáltatásokkal lássák el a vendégeket és a környékbeli lakosokat.
A 16 együttműködő gazda rendszeresen hirdet meg nyitott napokat és eseményeket az érdeklődők számára. A programokról sajtótájékoztató keretében számoltak be a résztvevő porták képviselői.
„Nálunk a borkóstolás és a dámszarvas túra után egy filmvetítés fog kezdődni július 20-án szombat este 21:30-kor a 2019-es Oscar-díjas film A zöld könyvnek a vetítését tartjuk meg a nagy szabadtéri színpadunkon.” - ismertette Badacsonyi Tamás.
Emellett számos helyi terméket és feldolgozót is megismerhetnek a látogatók. Pálinkakóstoló, gyümölcslevek és gyógynövény készítmények is szerepelnek a kínálatban, de lehetőség lesz Csáfordon ezoterikus programon is részt venni. A Nyitott Porták éjszakáját második alkalommal szervezik meg, melynek célja felhívni a figyelmet a helyi gazdaságokra.
„Ez egy kísérlet, előttünk ezen az úton nem nagyon jártak még, ilyen koncepció nem nagyon működik. Ugye egész évben folyamatosan ily módon meg vannak hirdetve események. Itt mindenki keresi a helyét ebben a rendszerben és egyre többen találják meg, egyre ismertebbé válik a rendszer.” - mondta el Szabó Tibor programkoordinátor.
Az együttműködést a résztvevő gazdák jó lehetőségnek vélik. Mint elhangzott, érdekes információkat kapnak a helyi termelők tevékenységéről az érdeklődők a programok során.
„Nagyon egyet tudok érteni azzal a szemlélettel és azzal a lehetőséggel, amit a Nyitott Porta tud kínálni és képvisel. Tulajdonképpen úgy gondolom, hogy a legnagyobb ereje ennek az, hogy olyan lehetőségeket nyit meg a lakosság részére, ami ma már nagy igény.” - tudtuk meg Fatér Balázs Istvántól.
A Nyitott Porták Éjszakája július 20-án már délben elkezdődik egyes helyszíneken. A 16 porta által kínált programok egészen másnap hajnalig tartanak.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV