Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Az ottHONTALANság otthona
2019. jún. 11. kedd | Keszthely
Az ottHONTALANság otthona
A hajléktalanság hétköznapi arcát, az otthontalan emberek otthonát mutatja be Halász Gábor fotóriportja. A Kaposvári Egyetem hallgatója a keszthelyi Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvánnyal együttműködve készített fényképeket az ellátottakról, és közben megismerte az embert és a mögötte rejlő történetet is.

A Keszthelyen élő fiatalember azt a feladatot kapta a Kaposvári Egyetemen, hogy valamilyen társadalmi problémára próbáljon reflektálni. Halász Gábort már korábban is foglalkoztatta a fedél nélkül lévő emberek sorsa, így Komoróczi Lajos segítségét kérte a feladat megoldására. A Szent Erzsébet Alapítvány ellátottjai kezdetben vonakodtak a fényképezőgép elé állni, de később nagyon sokat jelentett számukra ez a lehetőség.

„Nem lenézett, hanem emberszámba vett, tehát mikor kint dolgozom az utcán, akkor szinte elmennek mellettem, ő meg egy az egyben, mint egy havert, úgy kezelt.” - mondta Horváth Ferenc, a fotósorozat egyik alanya.

A fotózás decemberben zajlott, abban az időszakban, amikor az ellátottak többsége igénybe veszi a nappali melegedőt. A munka első fázisában a fényképész még csak ismerkedett az alanyokkal. Fontos volt ez annak érdekében, hogy a nehéz sorsú emberek elhiggyék ez a feladat róluk szól, az alkotó őszinte kíváncsisággal és barátsággal fordul feléjük.

„Elmondtam, hogy én nem őket megszégyeníteni akarom ezzel, hanem pont, hogy őket szeretném bemutatni és ők érdekelnek engem. Akkor azért úgy szép lassan elkezdtek megnyílni. Nagy érdekesség volt számomra, hogy sokaknak ez egy jó érzés volt, tehát kimondottan élvezték, hogy ők most szerepelhetnek, pózolhatnak.” - tájékoztatott Halász Gábor, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának hallgatója.

A kiállítást Tál Zoltán nyitotta meg. A plébános általános iskolás kora óta ismeri az alkotót, akit felelősségteljes, tudatos és keresztény emberként jellemzett. Elhangzott, a kiállítás művészeti értéke mellett jelentős tanulságot is hordoz: azt, hogy mai rohanó világunkban figyeljünk oda azokra, akik nehéz körülmények között élik a mindennapjaikat.

„Arcukat, szemüket megörökítette, és ahogy maga írta, Gábor az egyik kép fölé: „Nézz a szemébe, és megtudod, milyen az ember”. Valóban megörökítette a tekintetüket, az otthonukat, amely nem más, mint a Bakacs utcai Szent Erzsébet intézménynek a falai között lévő ellátó intézmény. Így láthatjuk, hogy az ember, az egy akkor érték, ami egyszeri és megismételhetetlen.” - emelte ki a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom plébánosa.

Halász Gábor első önálló tárlatának a Fejér György Városi Könyvtár olvasóterme ad otthont. A kiállítást június végéig láthatja a közönség.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2025. már. 14. péntek 19:15 | Keszthely
Különleges tárlat nyílt meg a Balatoni Múzeumban: a COVID-19 pandémia időszakát dolgozza fel a közösség által adományozott maszkok segítségével.
| 2025. már. 11. kedd 19:15 | Keszthely
A Balatoni Múzeum képzőművészeti gyűjteményében szereplő női alkotók munkáit állították ki.
| 2025. már. 4. kedd 19:15 | Keszthely
A tárlaton művészetterápián résztvevők alkotásait nézheti meg a közönség.
| 2025. feb. 10. hétfő 19:15 | Keszthely
A közös tárlat célja volt, hogy a közönség megismerje munkásságukat és a művészek is megismerjék egymást.
| 2025. jan. 22. szerda 19:15 | Keszthely
Irodalmi műsorral, kiállítással és orgonakoncerttel kezdődött meg kedden a magyar kultúra napja három napos programsorozata.
XI. Évfolyam 5. Szám
Megjelenés: 2025. március 14.
00:00
Képújság
06:00
Diagnózis
06:35
Göcsej Filmfesztivál
06:38
Göcsej Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:45
Göcsej Filmfesztivál
08:46
Savaria Filmfesztivál
09:00
Diagnózis
09:35
Göcsej Filmfesztivál
09:38
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.