+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 38. Pünkösdi Regatta
2019. június 11. kedd 14:51 - Keszthely
38. Pünkösdi Regatta
A hétvégén rendezték meg az ország második legkedveltebb és legrangosabb nagyhajós balatoni túraversenyét, a Pünkösdi Regattát. 38. alkalommal állhattak rajthoz a hajósok, akik három futamon vehettek részt. A kezdetek óta Keszthely a központja a megmérettetésnek. A város számára fontos, hogy ilyen nagy ívű eseménynek adhat otthont.

Gyülekeznek a hajók a 38. Pünkösdi Regatta második napján. A hétvégén az időjárás is kedvezett a hajósoknak, jó szelet kaptak a versenyek során. Idén 230 vitorlás indult el a megmérettetésen. A versenyzők már nagyon várták az alkalmat, hiszen a Pünkösdi Regatta a második legrangosabb túraverseny. A résztvevők beszámolói alapján, azért is kedvelik még ezt az eseményt, mert alkalmat ad a találkozásra, az új barátságok kötésére és a kikapcsolódásra is. Az eseménynek 1982 óta Keszthely a báziskikötője, ez a város számára is nagy dicsőség.

„Alapvetően minden olyan rendezvény fontos Keszthelynek, ami megmozgatja a városlakókat, illetve ami felhívja Keszthelyre a figyelmet országosan is és lehetőleg nemzetközileg is. Én azt gondolom, hogyha körülnézünk az idei Pünkösdi Regattán , akkor az idei évben ismét sikerült a szervezőknek egy olyan színvonalas rendezvényt elérniük, megvalósítaniuk, amelyre Keszthely joggal lehet büszke.” - mondta el Nagy Bálint.

1986 óta hagyományosan vasárnap rendezik a kisebb pályaversenyt, mely a Keszthely-Szigliget-Balatonmáriafürdő-Keszthely útvonalon megy végbe. A nap során díjakat is átadtak a nyerteseknek. A nyílt többtestűek kategória győzteseinek Nagy Bálint nyújtotta át a serlegeket és az emlékérmeket. A Hansen-kupának keresztelt versenyen a New Black Jack nevű hajó ért be elsőnek.

„Az elején egy viszonylag közepes, friss szélbe indultunk, de aztán sajnos össze-vissza változott a szélirányunk ma, úgyhogy nehéz volt eldönteni, hogy merre menjünk hirtelen, de nagyon jó döntés volt a csapattól, hogy kifordultunk a mezőnyből és egy másik irányba mentünk és elkaptunk egy friss szelet és azzal végül is be tudtuk húzni ma az első helyet igazából.” - ismertette Kisóczki Ferenc a nyertes csapat tagja.

A balatonfüredieket az Orvosi egyetem csapata követte, majd harmadikként az ESC hajója futott be. A keszthelyi HUN3Boginak ezen a megmérettetésen a negyedik hely jutott. A vizijárművek a Keszthelyi Yacht Kikötőbe kaptak helyet. A háromnapos megmérettetést ott pihenhették ki a résztvevők.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus