A tavaszi aszály után májusban bőven jutott csapadék a szántóföldekre. Ennek köszönhetően nagyon szépen fejlődik például a sörárpa, amelynek kifejezetten jót tettek az esőzések. A szeles időjárással azonban küzdenek a szakemberek, ez ugyanis nem kedvez a növényvédő szerek alkalmazásának.
„Az elmúlt időszakban közel 100 ml eső esett, és nagyban hátráltatta a munkákat. A növényeknek, gyakorlatilag az összességének jól esett. A most fejlődő kukoricának, tavaszi kalászosoknak, őszi búzának, repcének, amelynek a hektoliter súlya most dől el, hogy mennyi lesz. Ezeknek jól esett, viszont ez a viharos időjárás, rengeteg csapadék a növényvédelmi munkákat azért nagyon hátráltatja.” - tájékoztatott Zsittnyán Tamás, a Georgikon Tanüzem Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Az árpa lassan virágzásnak indul, majd beérik a kalász is, ebben nagy kárt már nem tud tenni a következő néhány hét időjárása. Az eső és a szél mellett azonban a hőmérséklet nem az évszaknak megfelelően alakult, ez nem tett jót a kukoricának. A növény ugyan hozzájutott a megfelelő csapadékhoz, a hideg azonban nem kedvez a növekedésnek.
„Süssön ki a nap, álljon el a szél, ezt mindegyik növény meghálálja. A kukoricákon például nagyon látszik az, hogy ők azért alapvetően fáztak az elmúlt időszakban. Ezen a héten talán ez a két nap, amikor jó idő volt, ezt most melegnek tartjuk, de múlt héten például 3-4 fokok voltak. A kukorica melegigényes növény, tehát például őt hátráltatta ez a hideg idő.” - tette hozzá az igazgató.
A szakemberek elmondása szerint egyelőre elég csapadékot kaptak a növények, most felmelegedésre és napsütésre lenne szükségük. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnapig marad a 20 fok körüli hőmérséklet és a változékony idő, jövő héttől azonban visszatér az eső.
„Ismét egy csapadékosabb időszak kezdődik. Ennek okozója ugyanis egy frontrendszer, illetve egy mediterrán ciklon is megközelít minket. Igazából ebben még van bizonytalanság a csapadék mennyiségét tekintve. Tehát lehet, hogy gyakorlatilag ilyen pár milliméterrel átrohan ez az egész, de jelenleg a valószínűségi előrejelzések egyre nagyobb számban támogatják azt a verziót, hogy ismételt kiadósabb eső ígérkezik.” - mondta Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
A mezőgazdászok jelenleg úgy látják, hogy az időjárás viszontagságai egyelőre nem érintik a termények árait. Ezt ugyanis az európai és a szomszédos országok termése is befolyásolja.
Regman Karola - Keszthelyi TV