Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / A turizmus volt az egyik fő téma testületi ülésen
2019. már. 28. csütörtök | Keszthely
A turizmus volt az egyik fő téma testületi ülésen
Valamivel több, mint négy órán át tartott a keszthelyi önkormányzat mai, márciusi soros ülése, melyen huszonöt napirendi pontot tárgyaltak a képviselők.

A napirendek előtti tájékoztatókban elhangzott többek között, hogy a Via Hotelnél idén elkezdődnek a munkák, s a tervek szerint 2022-ben megnyitja kapuit az ötcsillagos szálloda. Szó esett Festetics György gróf újratemetéséről is. Az elhangzottak szerint június 29-én, vagy június 30-án lesz a szertartás, állami közreműködéssel.A testület ezt követően tárgyalt a Fejér György Városi Könyvtár tevékenységéről hallgatott meg beszámolót, köszönve az intézmény munkáját. A szociális ellátások helyi rendszeréről, valamint az intézményi térítési díjakról szóló rendeletről tárgyaltak. Ugyancsak döntöttek a képviselők a választási plakátok elhelyezéséről szóló rendelettel kapcsolatosan, majd jóváhagyták az éves összesített közbeszerzési tervet. Ezután a VÜZ Kft., a HUSZ Kft., a KETÉH Kft., a Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft., valamint a Keszthelyi Városfejlesztő Nonprofit Kft. 2019. évi üzleti tervét fogadták el. A Keszthelyi Polgármesteri Hivatal 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolót nem fogadta el a testület, mely ezt követően a város környezeti állapotáról hallgatott meg beszámolót. A tavalyi turisztikai tapasztalatokról szóló előterjesztés kapcsán vita alakult ki, elhangzott, hogy a jövő érdekében sürgősen intézkedésekre van szükség, például a szálláshelyek tekintetében. A képviselő-testület – kifejezve köszönetét a szervezetek vezetőinek, munkatársainak - tájékoztatót hallgatott meg a Keszthelyi Turisztikai Egyesület és a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. tavalyi tevékenységéről és idei terveiről.A Keszthelyi Városfejlesztő Nonprofit Kft. személyi ügyei ugyancsak napirendre kerültek az ülésen, mely ingatlanügyek és támogatási kérelmek tárgyalását követően zárt üléssel fejeződött be.

Keszthelyi Televízió

| 2026. júl. 22. szerda 19:15 | Keszthely
Mindkét fél több érvet hozott fel saját álláspontja mellett.
| 2026. júl. 22. szerda 19:15 | Keszthely
Több ügy miatt kellett rendkívüli ülést összehívni.
| 2026. jún. 24. szerda 19:15 | Keszthely
Az olasz kapcsolat létrehozása mellett támogatásokról és közbeszerzésekről is döntöttek a képviselők.
| 2026. máj. 28. csütörtök 19:15 | Keszthely
Határozatképtelen volt a testület.
| 2026. máj. 27. szerda 19:15 | Keszthely
Sorban távoztak a Fidesz, illetve a VÁRTAK-ból kilépett DK-s politikusok, így határozatképtelenné vált a grémium.
09:00
Kukkantó
09:24
Zalai krónika
09:39
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:15
Umatik animációs stúdió
10:26
Savaria Filmfesztivál
11:21
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
18:30
Savaria Filmfesztivál
18:34
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.