+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A régió három kiemelt szolgáltatója kötött megállapodást
2019. március 13. szerda 14:57 - Keszthely
A régió három kiemelt szolgáltatója kötött megállapodást
Közös együttműködést írt alá a Helikon Kastélymúzeum, a Zalakarosi Fürdő és a Zobori Kalandozoo. Az összefogás célja, hogy a Balaton nyugati régiójába érkező látogatóknak minél szélesebb körű kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak. Az együttműködésnek köszönhetően a vendégek kedvezményes belépőjeggyel vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

A Helikon Kastélymúzeum hazánk egyik leglátogatottabb kastélya. 2018-ban 230 ezer fő tekintette meg a kiállításokat, a hazai vendégek mellett külföldi turisták is szívesen keresik fel a Festeticsek egykori rezidenciáját. A szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatón Pálinkás Róbert elmondta, fontosnak tartják, hogy a régió más, kiemelkedő szolgáltatóival is együttműködjenek.

„Én nagyon fontosnak tartom, hogy a hozzánk, az ebbe a régióba érkező turistákat irányítani tudjuk olyan minőségi szolgáltatók irányába, amelyek valóban elérik azt a szintet, színvonalat, amelyre mi itt, ebben a régióban büszkék lehetünk. Ez a mai együttműködés, ez ezt mutatja. Olyan együttműködést alakítottunk ki, hogy a hozzánk érkező látogatók, akik a Helikon Kastélymúzeumba érkeznek, egy kuponnal, egy 20%-os kuponnal tudnak menni a másik két szolgáltató felé, és ugyanezt tudjuk elmondani a két másik szolgáltatóról is.” - tájékoztatott a Helikon Kastélymúzeum igazgatója.

Az együttműködésben részt vevő Zalakarosi Fürdő 2018-ban második helyezett lett az Év Fürdője választáson. A gyógymedencékkel és élményelemekkel felszerelt komplexum egész évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében. Cziráki László, a fürdő igazgatója elmondta, ez a hármas összefogás példaértékű a régió többi szolgáltatója számára is.

„Úgy gondolom, hogy a Balaton, mint desztináció kiemelkedő Magyarország életében, és a második legkedveltebb attrakció a főváros után. Ezt próbáljuk erősíteni ezzel az együttműködéssel. Itt vagyunk 30 kilométeres körzeten belül, nekünk nagyon sok vendégünk van Keszthelyről, Hévízről és a környékről. Úgy gondolom, hogy a mi vendégeink pedig el fognak látogatni a keszthelyi Festetics-kastélyba, a zalaszabari Zobori Kalandozoo pedig az új élményelemével, az új hullámvasútjával pedig nagyon népszerű lesz a vendégeink körében.” - emelte ki a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

A családokat, baráti társaságokat kül- és beltéri élményelemekkel is várja a Zobori Kalandozoo. Zalaszabaron azonban nem csak a szórakoztatás kiemelt fontosságú, hanem a társadalmi felelősségvállalás is, így az élménypark a Holnapocska Táboroknak is helyet ad. Szabadics Zoltán, az élménypark tulajdonosa kiemelte, a turisztikai szolgáltatók körében rendkívül fontos az összefogás, együtt ugyanis sikeresebbek tudnak lenni.

„Összefogni akár a családban, akár a barátok közt, akár a munkahelyünkön önmagában is egy jó dolog. Azt gondoltuk, hogy az eddigi, nagyon jól működő társadalmi szerepvállalásban való összefogásunkat kiterjesztjük egy gazdasági összefogássá is. Hiszünk abban, hogy ha valakit a balatoni turisztikai régióban, a Balaton nyugati partján el tudunk varázsolni, ha egy hurrá élménnyel megy haza, akkor legközelebb is visszajön, és ezt fogja a családtagjainak is ajánlani.” - hangsúlyozta a Zobori Kalandozoo tulajdonosa.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az együttműködésben résztvevő szolgáltatóknak fontos, hogy olyan élményt kínáljanak, amelynek hatására a vendégek a jövőben is visszatérnek. A program április 1-től indul.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A római kori fenékpusztai erőd elevenedik meg a Balatoni Múzeum legújabb kiállításán.
 
Több mint 1 millió forint gyűlt össze a hétvégén a Fuss, hogy mások is túlélhessék! versenyen.
 
8. alkalommal nyitották meg a Trófeaszemlét a Vadászati Múzeum parkjában.
 
Idén is zarándokolnak Sümegre.
 
Rezisztens és új szőlőfajtákat is szemügyre vehettek az érdeklődők Cserszegtomajon.
 
Régészek és építészek tárgyalják, hogy milyen lehetőségei vannak egy régészeti park kialakításának.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó