+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Testünk a csoda
2019. február 20. szerda 12:28 - Keszthely
Testünk a csoda
Egy hétig interaktív kiállítás keretében ismerkedhetnek az emberi szervezettel, a testünkkel, annak működésével mindazok, akik betérnek a Balaton Színház Simándy termébe. A Testünk a csoda című kiállítás február 22-ig ígér ismeretanyagot és látnivalót már óvodás kortól. Mindent kipróbálhatnak a gyerekek, így könnyebben megérthetik azt, ami még az orvostudományban is ezer titkot rejt, az emberi testet.

Általános iskolások, óvodások ismerkedhetnek a Balaton Színházban az emberi szervezet működésével. A Testünk a csoda vándorkiállítás szemléltető eszközei segítenek a gyerekeknek az eligazodásban, a megértésben. Az érdekes tárlat minden korosztálynak szól. A kisebbek a higiénia eszközeit találhatják meg egy kis részen, ahol kipróbálhatják a helyes fogmosást útmutatók alapján, de mintegy puzzle -t, kirakhatják az emberi alakot is. A nagyobbaknak nyolc nagy szerv működését  mutatja be a tárlat. Érdekes szerkezetek segítségével.

"Nekem  ez így nagyon érdekes, hogy olyan dolgokból van ez megcsinálva, hogy nem is gondoltam volna, hogy ilyet látni fogok. Nagyon jók ezek, hogy úgy vannak megcsinálva, hogy pl. ha belelövöd az orrba a labdát akkor kijön és akkor meg lehet nézni, hogy milyen a testünk. Nagyon érdekes." -mondta lelkesen Palicska Enna, a Csány-Szendrey AMI tanulója.

Az interaktív megoldás is újdonság a test bemutatására. Lényegesen megkönnyíti az egyes szervek funkcióinak, működésének megértését. Átláthatóbbá válik az orr, a gyomor, a szív működése is. A felnőttek is számos érdekességgel találják szembe magukat a kiállításon. A pedagógusok  kiegészítő  ismeretként is használják a látottakat.

"Az iskolában a gyerekeknek szerintem kevés a lehetőségük, alsóban gyakorlatilag környezetórán és ott is csak ha elvisszük őket valahová, olyan környezetbe, ahol lehetőség nyílik erre. Felső tagozatban azért biológia órán szerintem több lehetőségük nyílik, de ez a kiállítás kiváló, mert a gyerekek a legtöbb ismeretet szerintem akkor szerezhetik, hogyha tevékenykedhetnek." -emelte ki az Életfa Iskola pedagógusa Eckert Judit.

A tanulók mindent ki is próbálhatnak. A test bonyolultsága mintha  egészen egyszerűvé válna az eszközök segítségével. Minden érdekelte őket. Sorban érkeztek az iskolás csoportok a különleges kiállításra. A kiállításnak nem az emberi test feltérképezése a célja, hanem ismerkedés az anatómiával, a testrészek funkcióinak szemléltetése.

"A játékos tudománynak a testünk titkai című kiállítással készültünk februárban, hát úgy gondoltunk most először, hogy hozunk egy ilyen interaktív kiállítást. Ez a cég egyébként egy családi vállalkozásból jött létre, akik ezt a kiállítást idehozták hozzánk. 3 éve már az országot járják ezzel a kiállítással, és miután nem olcsó és mi nem tudtuk ingyen adni a gyerekek számára, így ugye nehéz volt ezt eldönteni, hogy valóban be merjük-e vállalni. Egy hetet tudtunk fizetni."- adott tájékoztatást Csengei Ágota a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

A testünk a csoda interaktív kiállítása február 22-ig látogatható a Balaton Színházban.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió 

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Oktatási intézményekben és a Fő téren is ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek a Télapó.
 
A NAK és a MAGOSZ a Kármelitában tartotta a méltán népszerű program záró eseményét.
 
A piac kiszámíthatatlanságáról, az ukrán gabonáról és a támogatásokról is szó esett a gazdafórumon.
 
Baráti lábtoll verseny rendeztek Cserszegtomajon
 
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az adventi gesztenyesütést Gyenesdiáson.
 
Magyarország egyik legnagyobb beltéri betlehemével büszkélkedhet Zalavár.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus