Harmadik helyük megtartásáért játszottak a hétvégén a Spartacus Sportkör Sakkszakosztályának tagjai. A játékosok a győri Széchenyi István Egyetem csapatával mérkőztek meg. A csapatjáték során 12 táblán folyt a mérkőzés. A versenyzők erősorrend alapján foglaltak helyet az asztaloknál. A győri fiatalok kifejezetten erős ellenfélnek bizonyultak a keszthelyi játékosok számára.
„Az ellenfelek, ők egy fiatal generáció, aki itt van, egy győri főiskolának a csapata. Bizony ők nagyon ügyesek, nagyon jól játszanak a számítógépek, a modern technika segítségével. Nehéz ellenük küzdeni, de reméljük, hogy a rutin még mellettünk van egy kicsit.” - mondta a szakosztály egyik játékosa, Bézsenyi Ferenc.
Az NBII-es bajnokságban ez volt az ötödik forduló. A keszthelyi Spartacus csapata eddig három fordulóban győzedelmeskedett, és nem titkolt céljuk, hogy ezt a mérkőzéssorozatot is szeretnék megnyerni. A fordulóban öt órán át játszottak egymással a versenyzők. A megmérettetés célja a bajnoki cím elnyerése volt, ennek segítségével ugyanis felsőbb osztályba juthat a csapat.
„Jelenleg nekünk van három győzelmünk és egy vereségünk, és jó lenne a negyedik győzelmet is begyűjteni. Én úgy gondolom és remélem, bízom benne, hogy sikerül, bár azt is meg kell mondanom, hogy az állandó csapatunkból ketten is lemondták reggel a jövetelt, hivatkoztak a betegségükre, hogy meg vannak fázva, nem tudnak sajnos a csapat rendelkezésére állni.” - tájékoztatott Szalai István, a Spartacus Sportkör Sakkszakosztályának elnöke.
A vasárnapi fordulóban a győri csapatnak sikerült győzedelmeskednie, 7,5-4,5-re nyerték a megmérettetést a Spartacussal szemben. Amint azt Szalai Istvántól megtudtuk, ez egy váratlan vereség volt számukra, a játékosok ugyanis győztes fordulóra készültek. Ezzel a vereséggel a negyedik helyre csúszott vissza a Spartacus Sportkör Sakkszakosztályának a csapata.
Regman Karola - Keszthelyi TV