A Podmaniczky díjat a Hungaria Nostra, azaz a Város- és Faluvédők Szövetsége hívta életre 1981-ben és azóta minden évben kitünteti az arra érdemeseket. Egy szép, Podmaniczky Frigyes arcképével díszített bronz plakett és a falra kihelyezett oklevél tanúsítja a rangos elismerést.
Az indoklás szerint az állandó és időszakos kiállítások mellett a múzeum nagy hangsúlyt fektet a kutatási munkákra és a gyűjtemények folyamatos fejlesztésére, valamint olyan múzeumpedagógiai programot folytat, ahol a gyerekeket óvodás kortól a középiskoláig bezáróan megismerteti a Balaton természeti kincseivel és a környék kulturális örökségeivel. A Szövetség szintén elismerően szólt az évek óta bezárt kőtár újbóli megnyitásáról - amely a római kortól a barokk korig öleli fel a környék régészeti emlékeit -, s az intézmény közösségépítő tevékenységét is méltatta.
Havasi Bálint, a múzeum igazgatója úgy tervezi, a jövőben a múzeumpedagógiai programok tervezése során az ő véleményüket is ki fogja kérni. Úgy gondolja, a díj odaítélése azt jelzi, jó úton haladnak.
A plakettet és az oklevelet a múzeum igazgatója július 11-én Mezőkövesden, a Népi Művészetek Házában vette át a Város- és Faluvédők Szövetségétől.
Keszthelyi Televizió - Tüskés Balázs