+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Hétpróbás forgatag
2014. október 17. péntek 10:01 - Keszthely
Hétpróbás forgatag
A Zöldmező Utcai Iskolában partnerintézmények diákjai játékos bemutatkozás mellett ismerkedtek meg az értelmükben és mozgásukban akadályozottak életével. A Hétpróbás forgatag című program, egy pályázat segítségével valósult meg.

 A város és a környék óvodásai, iskolásai ismerkedtek a Hétpróbás forgatag elnevezésű programmal, azzal az új módszerrel, melynek keretében megismerhetik a sajátos nevelést igénylő gyermekek nehézségeit. Az érzékenyítő programra a pedagógusok, gyógypedagógusok szerint nagy szükség van a társadalmunkban.

Egymás élethelyzetének megtapasztalására feladatokat oldottak meg a gyerekek. A kicsik élményeket rajzoltak. A nagyobbak kipróbálhatták milyen kerekesszékben élni, mozgáskorlátozottként, látáskorlátozottként közlekedni. Az integrált iskolák fiataljai már nyitottabbak sérült társaikkal. Az Asbóth iskola szépészeti szakán tanuló Papp Lilla, szívesen jött a sérült gyerekek közé, 2013-ban már járt az intézményben. Egy pályázat keretében osztálytársaival együtt foglalkoztak a sérült gyermekekkel. Nagyon pozitív élményt nyújtott neki a több héten át tartó csoport és egyéni foglalkozás.

A programnak otthont adó iskola a vidám délutánon elérte célját. Kicsik és nagyok különleges élményekkel térhettek haza. Megtapasztalták, hogy a más életnek mondott élet, tulajdonképpen nem is más, csak abban az életben egy kis segítségre szorul embertársunk.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
Napjainkban több, mint száz tagot számlál az egyesület.
 
Az ügyben keletkezett iratokat megküldték a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
 
A Magyar Vitorlás Akadémia jóvoltából egy aktív sportnapban lehetett része a családoknak.
 
A Várkertben rendezték meg a keszthelyi hősök napját.
 
Átadták a kutyás strandhoz vezető felújított vasúti átjárót.
 
A Kossuth Lajos utcában térkövezték le a gyalogutat, a beruházás mintegy 23 millió forintba kerül.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus