Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Vetélkedtek Csik Ferenc emlékére
2015. szep. 30. szerda | Keszthely
Vetélkedtek Csik Ferenc emlékére
Hatodik alkalommal rendezték meg a mozgás és látás korlátozottak részére azt a szellemi vetélkedőt Keszthelyen, ahol a város sportéletében kimagasló eredményeket elért sportolók életét, munkásságát mutatták be négy fős csapatok.

A Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület elnöke, Nemes Klára köszöntötte a hatodik sportvetélkedő résztvevőit a keszthelyi Fejér György Városi Könmyvtárban. A Csik Ferenc öröksége címet viselő rendezvény témája az idén az úszó  olimpikon Csik Ferenc volt. Négy , négy fős csapat mérte össze tudását. Első alkalommal érkeztek a megyeszékhelyről versenyzők. A Zala Megyei Mozgáskorlátozottak Zalaegerszegi Csoportja is úgy gondolta, hogy képviselteti magát. Lelkesen készültek a könyvtár által megküldött anyagból - mondta el a helyszínen Tóth Ágnes a csapat vezetője.

A rendezvény célja nem más, mint az, hogy a fogyatékkal élők vetélkedjenek, együtt töltsenek el egy jó hangulatú délelőttöt. A programon a kezdetektől részt vesz a város polgármestere, Ruzsics Ferenc. Zsűri elnökeként nézi és értékeli a versenyzőket. Ruzsics Ferenc elmondta, hogy minden alkalommal nagyon sokat tanul a rendezvényen. A mindennapokban korlátozott emberek segítségre szorulnak ugyan, de óriási küzdésről, beilleszkedésről tesznek tanubizonyságot.

A hat feladatsorból álló vetélkedő a Fejér György Városi Könyvtár munkatársának koordinálásával zajlott. A különböző nehézségű feladatok között volt tizenhárom teszt kérdésből álló TOTÓ, képfelismerés és rejtvény is.

 Csik Ferencről, a sportemberről szóló vetélkedőt a  KESOTE csapata nyerte.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

| 2026. feb. 18. szerda 19:15 | Keszthely
Nyílt vízi úszópálya kialakítása, valamint egy balatoni vízilabda pálya beszerzése szerepel a tervek között.
| 2026. feb. 16. hétfő 19:03 | Keszthely
Sportprogrammal és farsangi vidámsággal várták az ovisokat.
| 2026. feb. 5. csütörtök 19:15 | Veszprém
A térség turisztikai szereplői hagyományteremtő szándékkal gyűltek össze Veszprémben egy évindító tanácskozásra
| 2026. jan. 26. hétfő 19:15 | Keszthely
Újra a Balaton jegén játszott a Keszthelyi Rianás. Legyőzték a Trollokat.
| 2026. jan. 26. hétfő 19:15 | Keszthely
12 kategóriában díjazták Keszthely legjobbjait.
 
 
00:00
Képújság
06:00
Kép2 Média
06:15
Ormos percek
06:18
UNIV TV
06:47
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:45
Balasport 2025
08:15
Savaria Filmfesztivál
08:40
HargitaTV
09:00
Kép2 Média
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.