Régi idők slágerei csendültek fel a Balaton Színház színpadán november 8-n este a Budapest Bár Zenekar előadásában. A városi cigánymuzsika felelevenítése nyolc évvel ezelőtt fogaémazódott meg az alapító Farlas Róbertben. A 20-as, 30-as évek bárhangulatát mára sikerrel viszok a közönség elé. Régi filmdalok, kuplék, elfelejtett dallamok, szövegek a közönség kedvencévé váltak. A zenekar, az énekesek sikere töretlen. Számos fellépésen vannak túl. 2015-ben egy felkérésre új zenei utakra tértek egy album erejéig. A klezmer világába kalauzolják a hallgatókat.
Az együttes énekesei is több múfajban élik a mindennapokat, több zenekarban énekelnek. Németh Juci szerint a budapest Bárral való munka, a fellépések egy más, izgalmas koncertvilágot teremtenek.
Az együttes 2007 óta sok régi dalt leporolt. Megkereste napjaink néhány magyar kiváló pop és rock énekeseit s a mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében együtt vitték sikerre a feldolgozásokat.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió