Keszthely egyik legforgalmasabb pontjára költözött a Visionet. A cégnek nem csak az üzlete, de a telephelye is átkerült a Tapolcai útra. A nyitás napján már nagy volt a forgalom; érkeztek a szervizbe a laptopok, televíziók és más elektronikai berendezések.
„Régóta terveztük ez a költözést. Igazából külső körülmények miatt most vált lehetőségünk erre a dologra. Hosszas keresgélés után találtuk meg ezt a keszthelyi kis épületet, amit sikerült is kivennünk. Igazából stratégiailag nagyon jó helyen van. A Hévízihez és a Gyenesdiásihoz képest is nagyon nagy jövőt remélünk és látunk benne.” - mondta el Vass Gábor ügyvezető.
A Visionet kezdetben kábeltévé és közösségi antennarendszerek tervezésével és üzemeltetésével foglalkozott. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően a híradástechnika, informatika és a biztonságtechnika felé is nyitott a vállalkozás.
„2004 körül nyitottuk az első üzletünket, tehát már az is több mint tíz éve, ott Hévízen, ahol a szervizünk és a telephelyünk is volt, aztán folyamatosan bővültünk; következett Gyenesdiás 2005-2006 folyamán és lassan egy 20-25 fős céggé fejlődtünk itt a térségben." - emlékszik vissza a cég alapító tulajdonosa, Krasznai István.
A cég vezetői szerint a sokoldalúságnak köszönhető, hogy tizenhatodik éve működik a vállalkozás. Folyamatosan keresnek dolgozókat, bíznak abban, hogy tovább tudnak terjeszkedni és bővülni, de ehhez szükség van a mára nehezen elérhető, jól képzett munkaerőre. Az új üzlettel, szervizzel és telephellyel a háttér már meg van a fejlődéshez. Azért is választották a térség központját, hogy meghatározó szerepet tudjanak betölteni a környéken. Teszik ezt szerteágazó tevékenységükkel. A visionetesek azt mondják: "Mindennel foglalkozunk, amibe villany van!"
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV