+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Keszthely hírnevének öregbítéséért dolgoznak a Szeretet-díjasok
2018. december 23. vasárnap 18:11 - Keszthely
Keszthely hírnevének öregbítéséért dolgoznak a Szeretet-díjasok
Ketten vehettek át Szeretet-díjat idén a Civil karácsony keretein belül. A kitüntetéssel azoknak az embereknek a munkáját ismerik el évről évre, akik nagyon sokat tesznek Keszthelyért, a város hírnevének öregbítéséért, és akiknek fontos mások segítése. A rendezvényen oklevelet adtak át az Adventi Díszítőverseny résztvevőinek is.

A Keszthelyi Kilométerek csapata vehette át az idei évben az egyik Szeretet-díjat. A méltatásban elhangzott, a futóverseny Keszthely országos hírnevét öregbítette, és mindezek mellett fontos szerepet játszik a sport népszerűsítésében is. Bár a tervek szerint 2019-ben már nem állhattak volna rajthoz a futók Keszthelyen, hatalmas összefogásnak köszönhetően mégis lesz KKM jövőre is.

„Én teljesen komolyan gondoltam azt az első közlést, ami ugye a rendezvény végét jelentette. Leginkább engem lepett meg az a nagy szeretet, meg az az összefogás, meg az az elismerés, amennyi jót írtak a rendezvényünkről, hogy milyen fontos volt ez az embereknek meg a futóknak. Nagyon sokan megkerestek a városból, olyanok is, akik nem is nagyon kötődtek a rendezvényhez, de fontosnak tekintették. Úgyhogy egy nagyon nagy fordulatot jelentett a dolgok történésében.” - mondta a Keszthelyi Kilométerek főszervezője, Bedő Beáta.

Szeretet-díjjal ismerték el munkásságát a Belvárosi Kereskedők Egyesülete alelnökének. Nagy László 1980 óta él a városban, és a keszthelyiek nem csak önzetlenségéről, hanem számos rendezvény – például a night shopping - szervezőjeként is ismerik – hangzott el a Civil karácsonyon. A közel egész nyáron át tartó Keszthely Street Festival ötletgazdája és szervezője a mai napig.A Civil Karácsony egyik szervezője és lebonyolítója számos civil szervezet és magánszemélyek mellett a Keszthelyi Turisztikai Egyesület.

„Jó érzéssel eljönnek a régi kitüntetettek is évről évre az új Szeretet-díjak kiosztására. Idős asszonyok, például a Zsófi néni. Olyan is van sajnos, hogy posztumusz díjasok, tehát nagyon érdekes a kör, amiből merítünk. Én azt hiszem, hogy mindenkinek jól esik, láthatóan mondjuk most a Keszthelyi Kilométerek népes csapatának is örömet sikerült szerezni, nem beszélve Nagy Lászlóról.” - tájékoztatott Bubla Zoltán, az egyesület elnöke.

A Civil Karácsonyon már hagyomány, hogy Bereczki Szilárd verseivel hangolódhatnak az ünnepre a résztvevők. Ugyanígy hagyomány az is, hogy a rendezvény keretein belül adják át az Adventi Díszítőverseny díjait. Az idei évben nyolcan neveztek a megmérettetésre, belvárosi üzletek és családi házak egyaránt. Őket oklevéllel jutalmazta a Nők a Balatonért Egyesület. A rendezvény végén kisorsolták a Belvárosi Kereskedők Egyesülete adventi nyereményjátékának díjait is.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Giro d’Italia gyorsasági szakaszhajrájának helyszíne lesz a fürdőváros május 11-én.
 
Balatongyörök továbbra is tiltakozik a szolgálati kikötő ellen
 
A Városstratégiai Bizottság elnöke egy két hónapja húzódó parkolási bírság ügyében tette meg ezt a lépést
 
A Festetics György Zeneiskola pedagógusa a magyar kultúra napja alkalmából vehette át az elismerést.
 
Több mint 200 négyzetméterrel bővítik a Vadászati Múzeumot.
 
A keszthelyi kiválóság női pisztoly számban diadalmaskodott.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó