Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Könyves vasárnap
2023. okt. 9. hétfő | Keszthely
Könyves vasárnap
A Könyves Vasárnap című programmal zárult az Országos Könyvtári Napok Keszthelyen is. A Fejér György Városi Könyvtár felnőtt és a gyermekkönyvtárában nagy volt az érdeklődés vasárnap 9-13 óra között. Az ingyenes szolgáltatások mellett megnyílt, Magas Anita Valóságrészletek című fotókiállítása.

Az október 2. és 8. között zajló  tizenhetedik Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat a Könyves vasárnappal zárult. Nagy volt az érdeklődés a  Fejér György Városi Könyvtárban is vasárnap délelőtt. "Az a tapasztalatunk évről –évre, hogy szeretik az olvasók, várják a Könyves vasárnapot,illetve meg tudunk szólítani olyan embereket, akiknek amúgy nem jutna eszükbe eljönni  a könyvtárba. S tulajdonképpen ez is a cél ezzel az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozattal és az ennek megkoronázásául megtartott Könyves vasárnappal. Mindig szervezünk plusz programot is, hogy még több embert tudjunk becsalogatni.- mondta el Kocsondiné Eisenkorb Györgyi igazgatóhelyettes.

Sorban érkeztek az olvasók. Még aki évtizedek óta kölcsönöz is a könyvtárból, ő is a Könyves vasárnapra tervezte a bibliotéka látogatást. Heidinger Lajosné régi olvasó."Nagyon szeretek olvasni- hála istennek a család is, minden tag, az unokák is-most csak csupán azért jöttem, mert meghosszabbítom az olvasójegyeinket, mert a gyerekekét is én rendezem. Rendszeresen jövök."

A rendkívüli nyitva tartás mellett ingyenes beiratkozással várták a könyv szeretőket. A régi olvasók megújíthatták tagságukat. Sokan jó pár kötettel és családtagjaik adataival érkeztek. "Hoztam is és viszek is. Minden évben szoktam ilyenkor beiratkozni. Az egész családot beíratom. Szeretünk olvasni, jó sok könyv van otthon is"-nyilatkozott Kovács Mariann.

Kétszáztizenegy olvasóval bővült a beiratkozók száma a  Könyves Vasárnapon.  Ezen  a napon elengedték azoknak az olvasóknak a késedelmi díjat, akik a kölcsönzési határidő letelte után sem vitték vissza a könyvtári könyveket. Ők 2023-ban kevesen voltak. Számuk nem érte el a 10 főt. A látogatókat a kedvezményes lehetőségek mellett egy fotókiállítás is várta. Valóságrészletek címmel nyílt meg Magas Anita tárlata, amelynek anyagát november 3-ig láthatja a közönség a könyvtár olvasótermében.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2025. ápr. 24. csütörtök 19:15 | Keszthely
Pálfalvi Nándor: Apám és a világ című, tavaly megjelent kötetének rendhagyó, posztumusz bemutatóját tartották a Fejér György Városi Könyvtárban.
| 2025. ápr. 11. péntek 19:15 | Keszthely
A magyar költészet napja alkalmából Ézsiás László költőt és Bereczky Szilárd előadóművészt hívták meg egy irodalmi találkozóra a könyvtárba.
| 2025. már. 26. szerda 19:15 | Keszthely
7 intézmény 20 tanulójával rendezték meg hétfőn a József Attila Szavalóverseny területi fordulóját.
| 2025. már. 21. péntek 19:15 | Keszthely
Mesterséges intelligenciáról, okostelefon-használatról és az online bűnözésről is szól az idei Internet Fiesta.
| 2025. már. 13. csütörtök 19:15 | Keszthely
Helytörténeti előadás volt a Fejér György Városi Könyvtárban.
XI. Évfolyam 7. Szám
Megjelenés: 2025. április 11.
10:45
Diagnózis
11:15
BMM
11:18
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:33
Hargita TV
18:54
BMM
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.