Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Diszkóztak a szeretetszínházasok
2023. júl. 25. kedd | Vonyarcvashegy
Diszkóztak a szeretetszínházasok
Rendhagyó helyszínen, a Magyar Tenger Disco-ban játszott az Imre Sándor Szeretetszínház. A vonyarcvashegyi színműhely előadása után tinidiszkót is tartottak, melynek célja volt, hogy megmutassák a szülőknek, hogy gyermekeik biztonságban szórakozhatnak. A társulat további különleges helyeken mutat be darabokat, melyekkel a település adta sokszínű lehetőséget szeretnék népszerűsíteni.

Lázár Ervin A négyszögletű kerekerdő című meséjét adta elő a szeretetszínház. A darabot a társulat minden tagja nagyon szereti, elmondásuk szerint ez az a mű, melynek szerepeit álmukból felkeltve is tudják.

Gyenese Szulamit, az Imre Sándor Szeretetszínház és SzínMűhely Vonyarcvashegy tagja: „Úgy kell eljátszani, hogy meglegyen, hogy ő a főnök, de a gyerekek mégis szeressék és lássák benne, hogy valójában ő is ugyanúgy a közösség részévé szeretne tartozni.”

Az utazó társulat számos alkalommal lép fel Vonyarcvashegyen, idén 8 alkalomból álló sorozattal készültek a helyieknek és a vendégeknek. Többek között a Palacsintás királyt, a Terülj, terülj asztalkámat, a Valahol Európábant vagy a Jónás könyvét is előadták. 

„Ugye már ide tartozunk, tehát vonyarcvashegyi a színházunk és nagyon jó. Én mindig is szerettem – bár utazószínház vagyunk – de azért én mindig is szerettem valahova hazajárni. Nem mindegy, hogy az ember valahonnan indul és valahova érkezik és az nem egy raktár mondjuk vagy egy próbahely. Hanem embereket ismer meg az ember, emberekkel találkozik, az emberek már tudják, azonosítják, már szerep szerint szólítják az embert. Ez egy jó dolog és azt gondolom, hogy most megpróbáltunk mindent megmutatni”-  mondta Bartokos Tamás színigazgató. 

A rendhagyó helyszínválasztás közös ötlet volt az önkormányzattal. Pali Róbert polgármester elmondta, szeretnek kísérletezni, más szemszögből megmutatni az eseményeket. A művelődési ház, a rendezvénytér, a szabadtéri- és a strandszínpadok mellett más helyeket is kinéztek arra, hogy előadásokat szervezzenek.

„Most három új helyszínnel bővül idén, az egyik a Magyar Tengernek a helyszíne, amit nagyon régóta vártunk. Ide vissza is fogunk térni várhatóan már szeptemberben az iskolakezdés után is tartunk egy hasonló előadást, szorosan együttműködve az üzemeltetővel, tulajdonossal. A másik két ilyen helyszín lesz az erdőben a fénykeresztünk alatti erdőterületünk lesz az egyik majd augusztus másodikán és lesz majd a Szent Mihály-dombon, a Szent Mihály-kápolna előtti területen” - nyilatkozta televíziónknak Pali Róbert polgármester. 

Az előadás végén tinidiszkót is rendeztek. A gyermekek önfeledten táncolhattak. A programot edukációs szempontból is fontosnak tartották a szervezők. A szülőket arról tájékoztatták, hogy biztonságban elengedhetik a fiatalokat szórakozni, de akár csatlakozhatnak is hozzájuk. Folyamatosan figyelnek a kiskorúakra.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2026. jan. 2. péntek 19:15 | Keszthely
Idén is sokan döntöttek úgy, hogy a szabadban búcsúztatják az óévet és köszöntik az újat. Ez Keszthelyen is így volt: a Fő tér ezúttal is megtelt.
| 2023. máj. 3. szerda 17:20 | Keszthely
Pali Róbert, vonyarcvashegyi polgármster volt a Híradó Plusz vendége
| 2026. aug. 24. hétfő 19:15 | Vonyarcvashegy
Színes programokkal várták az érdeklődőket Vonyarcvashegyen.
| 2026. aug. 3. hétfő 19:15 | Vonyarcvashegy
A Süllő II halászhajóból kialakított interaktív attrakció célja, hogy bemutassa a balatoni halászat múltját.
| 2026. máj. 25. hétfő 19:15 | Vonyarcvashegy
Vonyarcvashegy egyik legkedveltebb családi és gasztronómiai rendezvénye minden évben a palacsinta köré építve hozza össze a közösséget.
12:00
Képújság
18:00
Hargita Tv
18:26
Zalai krónika
18:41
Savaria Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:15
Umatik animációs stúdió
19:26
Egy csipetnyi szó
20:00
Savaria Filmfesztivál
21:00
Hargita Tv
21:26
Zalai krónika
21:41
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.