+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 444-en indultak a Spuri Öböl Félmaratonon
2020. március 9. hétfő 15:21 - Keszthely
444-en indultak a Spuri Öböl Félmaratonon
444 versenyző nevezett idén a Spuri Öböl Félmaratonra. A résztvevőknek Keszthelytől Szigligetig kellett teljesíteniük a 21,1 km-es távot, melyet a leggyorsabb 1 óra 22 perc 1 másodperc alatt futotta le. A verseny a Spuri Balaton Szupermaraton rendezvényen belül valósult meg pénteken.

Folyamatosan melegítettek a kezdés előtt a versenyzők, akik a Helikon Strand előtt gyülekeztek, hogy részt vehessenek a félmaratonon. A futók között többen voltak olyanok, akiknek nem volt ismeretlen a táv, hiszen többször is részt vettek már rajta.

„Harmadik alkalommal veszek részt. Tamásiból érkeztem és életem első félmaratonját itt futottam három évvel ezelőtt. Nagyon szép élmény, úgyhogy mindig nagyon szívesen jövök ide.” - mondta el Dr. Szatmári László.

Szelesebb idő várta a futókat, azonban 444 embert nem tántorított vissza az időjárás. Az eseményen a város nevében köszöntőt mondott Csótár András, az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke. Kifejtette, minden esetben nagy öröm, hogy Keszthelyt választják helyszínül a különböző sportversenyek rendezői.

„Keszthelynek nagyon fontos a sport, a futás különösen is a város érdeklődésének középpontjában van. Ez egy kiváló lehetőség, hogy azok a versenyzők, akik körbe szeretnék futni a Balatont egy kicsit Keszthellyel is megismerkedhessenek.”

A versenyzők kürtszóra indultak el a Szigligetig tartó távra. A Keszthelyről induló félmaraton a Spuri Balaton Szupermaraton része volt, melyet 13. alkalommal szerveztek meg.

„Nagyon sok futóversenyt szervezünk egész évben és ahogy a rajt előtt Balassa polgármester úr is elmondta, aki a célban házigazdaként üdvözli a futókat, az egészséges életmódhoz és ilyenkor a Balaton körüli egyébként nem túl népes kerékpárúton megismertessük a futókat a tó szépségeivel.” - ismertette Korfanti Csaba a Budapest Sportiroda sportigazgatója.

A március 5. és 8. között megrendezett Spuri Balaton Szupermaratonon 296 egyéni és 942 páros, a FélBalaton Szupermaratonon 103 egyéni és 32 páros vett részt.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
 
 
 
további híreink
 
Az intézkedést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be pénteken délelőtt.
 
Több fogásról is kapott már visszajelzést a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
 
18 éve áldotta meg az azóta már szentté avatott II. János Pál pápa a kézfogás harangját.
 
Az egészségügyi dolgozóknak tett felajánlást egy vállalkozó.
 
Az önkormányzat minden szükséges óvintézkedést megtesz a lakosság védelme érdekében.
 
A GESZ munkatársai megkezdték a kiszállítást, a szolgáltatásra folyamatosan lehet jelentkezni.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó