+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Főhajtás a hősök napján
2019. május 27. hétfő 13:35 - Keszthely
Főhajtás a hősök napján
A szeretet lehet az a kapocs, amely képes dacolni a szívbemarkoló hiányérzettel – hangzott el hősök és áldozatok emléknapja alkalmából rendezett keszthelyi megemlékezésen. A katonadalok mellett a háborút megélt, vagy épp a fronton elesett költők verseivel tisztelegtek a hazáért hősi halált halt honvédők előtt. A magyar hősök emlékünnepét IV. Károly király 1917-ben kezdeményezte. 1946-tól a hivatalos megemlékezések elmaradtak, az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. 2001-ben ismét törvényben iktatták, hogy május utolsó vasárnapja a magyar hősök emlékünnepe.

Költőink közül nem egy szólalt meg, hogy a háború megpróbáltatásai alatt is reményt öntsenek a magyar népbe – hangzott el a keszthelyi megemlékezésen. Ady Endre mellett a II. világháborúban elesett Salamon Ernő és a kommunizmusban bebörtönzött Buda Ferenc írásait is felidézte Kardos József.Bereczky Szilárd jóvoltából poéták soraira rímelő katonadalok is felcsendültek május utolsó vasárnapján. Kardos József, az esemény szónoka elmondta, az egyre távolodó idő ellenére sem csorbulhatnak meg az emlékek.

„A kegyetlenül múló idő parttalanul hömpölygő sodrában, a soha el nem múló szeretet erejével kell visszaperelnünk hőseink és áldozataink emlékét. A nemzedékek hosszú láncolatában csak ez a széttéphetetlen kapocs lehet jövőnk kovásza, záloga, amely képes dacolni a szívbemarkoló hiányérzettel és a végzettel is” - mondta Kardos József. 

Az elesett katona özvegyét és árva gyermekét ábrázoló szobornál helyeztek koszorúkat a megemlékezők. A város elöljárói mellett a Magyar Honvédség képviselői és a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub tagjai rótták le tiszteletüket. Hunyadi László 2001-ben készítette el az alkotást, mely rá tíz évre kiegészült a háború áldozatainak nevét sorakoztató táblákkal. Egrevári Péter és Ágh Pál elhivatottságának köszönhetően még az elmúlt években is újabb nevek kerülhettek fel a táblákra. 

„Jöttek hozzám különböző személyek, hogy az ő édesapja, vagy hozzátartozója nem itt, de itteni lakosként például Berlinben halt meg, meg ehhez hasonlók és így apránként gyűltek ezek és ezeket mind felhelyeztük” - nyilatkozta Ágh Pál. 

Az emlékművön 141 fronton elesett, vagy bombázásban elhunyt keszthelyi neve olvasható. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus