+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Tanévzáró bérmálással
2014. június 17. kedd 11:21 - Keszthely
Tanévzáró bérmálással
Június 13-n, pénteken kíváncsian várták a keszthelyi Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium diákjai a rendhagyó tanévzáró ünnepséget a Karmelita Bazilikában.

A szentmisét Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta. Azt követően a bérmálás szentségének pillanataiban részesülhettek a megjelentek. A bérmaszülők az elköteleződés jeléül bérma keresztgyermekük vállára tették kezüket és fogadalmat tettek.

Több diák aki már volt elsőáldozó úgy gondolta, ez egy méltó alkalom a bérmálására.

A katolikus intézmény hagyományteremtő céllal szervezte meg a tanulók bérmálásra való felkészítését a karmalita templom rendfőnökével, Pável atyával. Keszthelyen az első olyan tanévzáró ünnepség volt, melyet a felnőtt keresztény élet mellett való tudatos döntés tett még ünnepélyesebbé.

Az iskola rendhagyó év végi ünnepe vegyes fogadtatásra talált. Volt aki szüleivel együtt készült az eseményre, de akadt olyan diák is aki szülei ellenkezése ellenére - felnőttként - akart az egyház tagja lenni.

Az ünnepi percekben az érsek atya kérte a fiatalokat arra, hogy a mennyei atya jó gyermekeiként, hittel éljenek.

A tanév végi ünnepség zárásaként az iskola tanulói kiemelkedő tanulmányi, sport és közösségi kiemelkedő munka elismeréséül jutalmat vehettek át.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
5
6
7
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus