+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Fókuszban a bíróság
2018. szeptember 10. hétfő 16:51 - Keszthely
Fókuszban a bíróság
Amatőr fotósok számára hirdetett idén is pályázatot az Országos Bírósági Hivatal.

A bíróságokon folyó munka, valamint az intézmények belső és külső szépségeinek bemutatása a célja az Országos Bírósági Hivatal fotópályázatának. A "Fókuszban a bíróság" elnevezésű pályázatra amatőr fotósok jelentkezését várják, akik öt kategóriában mérhetik össze tudásukat, a győztesek akár 200 ezer forintot is nyerhetnek. A szervezők külön díjazzák a mobiltelefonos felvételeket is. A pályázat nyílt, amelyen a feltételek elfogadása mellett bárki részt vehet.

 Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivjeő: "A zsűri több kategóriában várja a képeket, melyek témái lehetnek a bírósági épületek, hangulatfotók, illetve mindennapi életképek az igazságszolgáltatásban. Emellett ezen kategóriákban a mobiltelefonnal készült képeket különdíjért értékeli a zsűri. A pályaműveket 2018. október 5-én, 12 óráig várja az Országos Bírósági Hivatal. Az egyes kategóriák részletes ismertetéséről, a pályázati feltételekről, a bíróság épületeibe való bejutás lehetőségeiről részleteket a zalaegerszegi törvényszék honlapján tudhatnak meg az érdeklődők."

galéria
 
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus