+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Sikerprodukciók a Táncpanorámán
2018. szeptember 18. kedd 14:54 - Keszthely
Sikerprodukciók a Táncpanorámán
Igazi sikerprodukciókat láthatott az idei Táncpanoráma közönsége. Az elmúlt évek alatt Keszthely egyik meghatározó kulturális eseményévé vált a rendezvény. Három nagy táncegyüttes sikerprodukcióit tűzték műsorra. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes monumentális előadása és a Szegedi Kortárs Balett táncai nagy sikert arattak a közönség körében.

Vannak pillanatok, amiket nem lehet szavakba önteni, hanem át kell élni. A keszthelyi Kiegyezés előadás is ilyen volt… – olvasható a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közösségi oldalán. Az alkotók 150 évvel a kiegyezés után népművészetünk e soha nem látott virágzásának kívántak emléket állítani, bemutatva a magyar nép és a mellettünk élő nemzetiségek virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, csodálatos zenei világát és szokásait. Magyarország legnagyobb létszámú, 20 párral bíró, hivatásos néptánc együttese mellett még közel százan álltak színpadra.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője: „Nagyon sok indoka volt, hogy hozzuk. Ez a legújabb darabunk, a legjobb darabunk. Ugye Aradvári Lackó, a szervezőnk, aki keszthelyi származású, nagy örömmel szervezte itt a programot a városban, tehát ez is hozzájárul. Igen, jönnek Bagról, jönnek Hosszúhetényből, Zengővárkonyról, Mohácsi Pityuék fúvószenekara egészíti ki a Nemzeti Táncegyüttes negyven táncosát. Tehát a fő kérdés a ma délutáni nagy próbán az volt, hogy hogyan férünk el. Sikerült.”

A 20. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjének két művét hozta el a Táncpanorámára a Szegedi Kortárs Balett. Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatát és a Menyegzőt láthatta a Balaton Színház közönsége. Mindkét darab bemutatója közel 100 éve volt, de a Szegedi Kortárs Balett a 21. század szemszögéből újrafogalmazva vitte színpadra Sztravinszkij műveit.

„Nyilván a kérdéseit, a kérdés felvetéseit a műveknek aktualizálni kell és ez mind a két darabba azt gondolom, megtörténik egy olyan formanyelvvel, ami közérthető és elfogadható. Nem azt mondom, hogy könnyen emészthető, de könnyen átmegy a közönség felé” - nyilatkozta Pataki András balettigazgató. 

A Nemzeti Táncszínháznak köszönhetően olyan produkciókat láthatott három napon keresztül a keszthelyi közönség, melyet ilyen széles spektrumban szinte csak a fővárosban kínálnak. Az idei évben három nagy táncegyüttes sikerprodukcióit kínálták a keszthelyi közönségnek.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója:  „A keszthelyi közönség szereti a táncot, szeretik, hogy ha minden évben egy új produkcióval megérkezünk és erre mindig el is jönnek. Azért tudjuk ezt megszervezni és azért tudunk beletenni minden elő, és utómunkát, azért éri meg, mert hálás a keszthelyi közönség és jelenlétével, a tapsával ezt megköszöni. Mi pedig mindig megtesszük azt, hogy igyekszünk abban az évben különleges, vagy éppen valamiért fontos előadásokat kiválogatni és ezt mindig valami színes palettán, vagy nagyon színes körben összeállítani.” 

A Táncpanorámán már évek óta fotókiállítással is várják a közönséget. Ezúttal a Szegedi Kortárs Balett 30 év, 30 képben című tárlatát mutatták be. A társulat tavaly ünnepelte 3 évtizedes fennállását. Hazánk vezető kortárs táncegyüttese nagy súlyt fektet a repertoár változatosságára – utóbbit jól szemlélteti a fotókiállítás is.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus