+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 70 éve hunyt el Csik Ferenc
2015. április 3. péntek 16:33 - Keszthely
70 éve hunyt el Csik Ferenc
Az olimpiai bajnok úszó tisztelői a Balaton-parton gyűltek össze, méltatták rövid, de szakmai és sportsikerekben gazdag életét, megkoszorúzták a sétányon álló szobrát, majd lerótták kegyeletüket a Szent Miklós temetőben lévő sírnál is.

1945. március 29-e, csütörtök délelőtt, Sopron. dr. Csik Ferenc tartalékos őrmester orvosi hivatásának teljesítése közben egy bombatámadás során életét vesztette. 70 évvel később, szinte órára pontosan rá emlékeztek a keszthelyi Balaton-parton álló szobránál. Lánya, Csik Katalin is jelen volt az évfordulón. Édesapja halálakor alig volt egy éves, így személyes emlékei nincsenek, de azt később megtudta, hogy az a bizonyos légitámadás –a II. világháborúban Magyarország ellen az utolsó– éppen Nagycsütörtökön történt. Az idei kerek évforduló pedig szintén húsvét előttre, Virágvasárnapra esett.

Dr. Iglódi Endre, a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület elnök-helyettese felidézte az 1936-os berlini olimpia 100 m-es gyorsúszás aranyérmesének, kétszeres Európa-, hétszeres főiskolai világ- és tizennyolcszoros magyar bajnoknak az életét és Keszthelyhez való kötődését. Ezután a résztvevők megkoszorúzták Csik Ferenc tavaly nyáron felavatott szobrát.

Az ünnepséget megtisztelte a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében dr. Jakabháziné Mező Mária is, aki elmondta, hogy a nem rég megtartott Olimpiai Körök Országos Tanácskozásán is megemlékeztek Csik Ferencről. Az akadémia munkájának főszereplői a magyar olimpikonok: azon kívül, hogy eredményeiket kiadványokban megjelentetik, egyik fő feladatunk, hogy életben tartsák azt az eszmét, amiért ők küzdöttek és aranyérmet szereztek. Ezen gondolat mentén működnek az olimpiai baráti körök Magyarországon, melyek közül nagyon aktív tevékenységével kiemelkedik a keszthelyi Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület. – hangsúlyozta a főtitkár.

Keszthely több téren is méltó módon adózik egykori diáksportolója előtt, véli dr. Ágh Pál, aki szerint a Csik Ferenc nevét viselő sétány, az olimpiai baráti kör, a tanuszoda és most már a tavalyi évben átadott csodálatos szobor is mind-mind azt jelzi, hogy érdemes a nagyok mögött felsorakozni és ezekre a szintekre felnőni, érdemes az orvos, családapa és olimpikon hagyatékát, életét, ajánlását a világnak folytatni. – összegzett a baráti kör elnöke.

A helyi szervezet az emlékezést a Szent Miklós temetőben folytatta, ahol a város által felajánlott díszsírhelyben örök nyugalomra helyezték a fiatalon elhunyt úszóbajnokot. Az önkormányzat nevében Ruzsics Ferenc polgármester, valamint Nemes Klára és Dósa Zsolt képviselők koszorúztak, majd a városvezető és Pappné Beke Judit, a Fejér György Városi Könyvtár igazgatója gyújtottak mécsest a 70 éve elhunyt Csik Ferenc sírjánál.

Keszthelyi Televízió – Kalapos István

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus