+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Flashmob a Fő téren
2015. május 21. csütörtök 12:35 - Keszthely
Flashmob a Fő téren
A Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium sikeresen pályázott. Egy TÁMOP pályázattal valósították meg a Fő téren azt a látványos flashmobot, melynek bemutatásával az internet veszélyeire hívták fel a figyelmet.

 Kétszázötven diák vonult május 19-n délelőtt a keszthelyi Fő térre. Egy utolsó eligazítás után zenére indultak a Polgármesteri Hivatalhoz. Sokan voltak kívácsiak arra, mi kerekedik ki az " egyenruhás" tanulók látványából.

 Csótár András, az Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója elmondta, hogy egy közelmúltban nyert pályázattal szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét az internetezés veszélyeire. Az intézményben felmérték, hányan, hány órát töltenek naponta a számítógép előtt, s megdöbbentő eredmények születtek. Az egészségügyi szakmacsoportosok is felmérték a pszichológiai és fiziológiai káros hatását a túlzott internetezésnek. Arra a következtetésre jutottak, hogy nyilvánosan is figyelmeztetni kell az embereket.

 Szemléltették táblákkal, mozgással, sport eszközökkel a hasznos időtöltés lehetőségeit. A flashmob csattanója az volt, amikor az emberekből kialakított NET felirat átváltozott LIVE felirattá, hirdetve a kapcsolattartás, a személyesen megélt programok jelentőségét a tanulás és ismeretterjesztésben elengedhetetlen internet mellett.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus