+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Egy élet a Kis-Balatonért
2016. február 29. hétfő 16:19 - Keszthely
Egy élet a Kis-Balatonért
A Kis-Balaton őrzője, a balatonberényiek Matulája, a természetvédelem leghosszabban szolgáló katonája. Ezekkel a jelzőkkel illették már életében és 2010-ben bekövetkezett halála után is Futó Elemért. A Kis-Balaton vezető természetvédelmi őre munkája mellett sok írást hagyott maga után. Ezeket gyűjtötte össze a Balatonberényért Egyesület és adta ki az „Egy élet a Kis-Balatonért” című kötetet, melyet a Balatoni Múzeumban mutattak be szombaton.

„A területet járva egyre inkább láttam, hogy mind kevesebb szarvasmarha legel és a természetes gyepeknek mind nagyobb része kezd gyomosodni.” -  Futó Elemér könyvéből olvas ízelítőt Bereczky Szilárd. A természetvédelmi őr írásaiból a Kis-Balatonhoz telepített szürke marhák, a bivalyrezervátum létrehozása és más meghatározó történetek tárulnak az olvasó elé. A kötetet a Balatonberényért Egyesület adta ki, miután egyik tagjuk, Horváth Lászlóné és Futó Elemér özvegye közt szóba került, hogy mekkora írásos hagyatéka van az egykori természetvédelmi őrnek.

„Ezek a beszélgetések végül is egymást követve lejutottak egy olyan pontig, hogy megállapodtak abban, hogy valamilyen úton-módon kiadjuk a könyvet. Vártunk, hogy esetleg megfelelő pályázat lesz, ami szeptemberben végül is ki lett írva a Nemzeti Kulturális Alapnál. Mi beadtuk a pályázatot, megnyertük és ebből az összegből végül is aztán sikerült megvalósítanunk a könyvnek a kiadását.” - mesélte Varga Zsolt, a kiadó egyesület titkára. 

Futó Elemér 1973-tól látott el szolgálatot a Kis-Balaton térségében, de egész élete, már gyermekkorától kezdve ide kötötte. Rengeteget tanult édesapjától, róla mintázta meg egyébként Fekete István Matula bácsi alakját. Futó Elemér nevéhez fűződik a Vörsi Tájház kialakítása, kezdeményezője volt a Fekete István Emlékszoba kialakításának és annak, hogy a Magyar Madártani Egyesület megkapja a fenékpusztai vasútállomás épületét. Mindemellett mintaszerű faj- és élőhely-védelmi programokat bonyolított a tájegységben.2006-ban őrkerület vezető természetvédelmi őrként ment nyugdíjba.

Özvegye, így emlékszik vissza Futó Elemér utolsó éveire: „Rengeteget írt, főleg akkor, mikor már beteg volt, akkor egész nap, egész éjszaka ráért. De azelőtt is írogatott a madarakról, amit a központba adott, meg hónap végén kellett egy ilyen összefoglalást csinálni, hogy mit csinált egész hónapba - mondtam - rengeteget. És  a három évig, akkor csak írt…”

Futó Elemér munkásságára emlékezett vissza a könyvbemutatón Szabó István. A Pro Natura Díjas egyetemi tanár 1973-tól kezdve jó barátságot ápolt a természetvédelmi őrrel. A két szakember sokat adott egymás szavára.

„Hihetetlenül sokat tanultam tőle, mert ő ízig, vérig Kis-Balaton környéki ember volt, aki valóban gyermekkorában a berek illatával szívta magába azt a tudást, amivel ő rendelkezett és azt a nagy együttérzést az ott lakó emberek iránt, akik régi lakosai, régi honos Kis-balatoni emberek, akik csak annyi hasznot vettek a Kis-Balatonból, amennyi a megélhetésükhöz szükséges volt és nem nyúltak nagyon keményen a területbe.” -idézte fel Szabó István. 

Futó Elemér: Egy élet a Kis-Balatonért című könyve megvásárolható a balatonberényi művelődési házban, valamint előzetes egyeztetés alapján a  Balatonberényért Egyesület tagjaitól. A kötet ára 2900 forint. Az egyesület és Futó Elemér özvegye az eladásokból befolyó pénzen szeretné kiadni az egykori természetvédelmi őr újabb kötetét.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus