KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2018-04-05 15:52
Fenntartható, környezettudatos, gazdaságos
Címkék: DK, zöldprogram, Kovács Viktória
Keszthely - A gazdaság egyik motorja a környezettudatos, fenntartható gazdálkodás – véli a DK országgyűlési képviselőjelöltje. Kovács Viktória sajtótájékoztatón ismertette pártja zöldprogramját. Kifejtette, hogy a DK több mint száz programpontja foglalkozik a zöld tudatossággal. A politikus a helyi hulladékgazdálkodással kapcsolatban is kifejtette véleményét.

„Nemrég megjelent a Zalai Hírlapban a hír, miszerint hulladékudvar fog létesülni Hévízen” - mondta Kovács Viktória, aki szerint Hévízen nincs szükség hulladékudvarra. Főleg úgy, hogy Keszthelyen egy fejlesztés előtt álló, jó létesítmény működik. 

„Hévízen már többször próbálkoztak azzal, hogy hulladékudvart létestísenek; 2009-be, 2013-ba erről önkormányzati határozat is született. Közérdekű adatigényléssel is éltünk Hévíz Város Önkormányzatához és nem látjuk ennek a jelét, hogy ez hol lesz, hogy lesz, miként lesz, csak az újságba a bejelentést, hogy lesz. Az álláspontunk, hogy Hévízre - üdülőváros, turisztikai központ – nem kell úgy, hogy a tőszomszédságába Keszthelyen van egy jól működő cég” - fejtette ki a politikus. 

A képviselőjelölt a DK zöldprogramja kapcsán kifejtette: ha fenntartható, megújuló energiaforrásokat tudnak biztosítani, az jó hatással van a gazdaság mechanizmusára. Szerinte a zöldprogram az, ami leginkább a gyerekeink miatt fontos.

Hozzátette: „Ezzel kapcsolatban az egyik markáns pont, hogy a Paks 2 szerződést azt fel kell mondani, az oroszoktól való energiafüggőséget a leggyorsabban meg kell szüntetni. A napelemekre, a szélturbinákra a termékdíjat nullára csökkentenénk, a környezetvédelemnek visszaállítanánk egy minisztériumi posztot, a zöld ombudsmani hivatalt visszaállítanánk. A Magyar Tudományos Akadémiával, a helyi egyetemekkel, kutatócsoportokkal pedig helyi programokat dolgozna ki a Demokratikus Koalíció a gazdaságosabb mezőgazdaság és a környezettudatosabb mezőgazdaság felélénkítésére. A nemzeti parkokat állami tulajdonban tartanánk és ezeknek a fejlesztését is garantálnánk."

A környezettudatos gondolkodás jegyében példának hozta fel Kovács Viktória, hogy fontosak az újrahasznosított termékek. Sajnálatát fejezte ki, hogy a betétdíjas szódapatronok január elsejével megszűntek és eldobható patron van már helyettük. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * egyszáznyolcvankilenc
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Komolyzenei gálán a különdíjasok 2018-04-23 16:02
Keszthely - Helikon: több mint 450 arany-, ezüst- és bronzminősítés 2018-04-23 15:55
Keszthely - Helikoni kavalkád 2018-04-23 14:06
Keszthely - Busz, étel, ágy - logisztika a Helikonon 2018-04-21 10:17
Gyenesdiás - Natura 2000 területfenntartási terv 2018-04-20 11:22
Keszthely - Több mint 700 produkció a Helikonon 2018-04-19 18:19
Vonyarcvashegy - Zengett az ének 2018-04-19 18:12
Keszthely - Felgyúlt a helikoni láng 2018-04-19 16:16
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés