KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-12-15 16:35
Adventi hangverseny a könyvtárban
Címkék: koncert, Fentős Ferenc Kamarazenekar, Bodnár Sándor, Balogh Tünde, Fejér György Városi Könyvtár, Keszthely
Keszthely - Idén is megtartotta hagyományos adventi hangversenyét a Fejér György Városi Könyvtár. Ezúttal a nagykanizsai Fentős Ferenc Kamarazenekar és vendégszólistái játszottak. Évek óta ez az egyik leglátogatottabb könyvtári program, az olvasóterem most is zsúfolásig telt.

Francesco Manfredini Karácsonyi concerto-ja is felhangzott a Fejér György Városi Könyvtár adventi hangversenyén, de Händel, Donizetti és Tartini műveket is hallhatott a népes közönség. A koncerteket évről évre Bodnár Sándor, a keszthelyi Festetics György Zeneiskola művésztanára szervezi. „Pappné Beke Judittal, a könyvtár igazgatójával régi kapcsolatunk van, és minden évben itt szoktunk játszani advent idején. Engem bízott meg azzal, hogy most is egy változatos programot állítsunk össze. Én pedig azt találtam ki egy pár évvel ezelőtt, hogy ne csak mindig ugyanaz az együttes jöjjön, hanem hívjunk meg mindig valami számunkra kevésbé ismert csapatot.”

Balogh Tünde a nagykanizsai Farkas Ferenc művészeti iskola tanára és a kamarazenekar egyik csellistája. A tanítás mellett több együttesben is közreműködik, melyekben szívesen vállal szólista szerepet. A repertoár összeállítását mindig egy adott koncepció vagy felkérés határozza meg, melybe a tagoknak is van beleszólása. „Elsősorban barokk darabokat választunk. Ezt általában a koncertmester teszi meg a másik hegedűs kollégájával. De aztán vannak olyan darabok, amiket mi szeretnénk lejátszani. Vannak kedvenc darabjaink, például amit én játszom, Tartini D-dúr csellóversenyének Grave tétele, ez az én egyik kedvencem, és én ezért választottam.”

A szólisták között nemcsak tanárokat hallhatott a zenekedvelő publikum. Tanítványok is lehetőséget kaptak, hogy versenyeredményekkel elismert hangszeres tehetségüket hazai pályán hazai közönség előtt is megmutathassák. „Így került be Kovács-Markó Ákos tanítványom, aki tavaly Kaposváron kiváló eredménnyel első helyezett lett a korcsoportjában, és őt fogja kísérni a kamarazenekar egy nagyon szép produkcióban. Valamint Jáni Mihály, aki már játszott itt az előző évben egy másik kamarazenekarral, ő pedig most velem fog játszani egy barokk darabban szólót.” – avatott be a műsor részleteibe Bodnár Sándor.

Az egyórás koncert zenei anyaga jól illeszkedett advent hangulatához, a karácsonyváráshoz, amikor törekednek az emberek ünneplőbe öltöztetni szívüket, lelküket.

Kalapos István – Keszthelyi Televízió

A könyvtár adventi hangversenyéről bővebb összeállítással jelentkezik a december 26-i Szignatúra című kulturális magazin.

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * kettőszáztizennégy
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - 2018-ban is Világjáró 2018-01-16 15:53
Keszthely - Vad madarak testközelből 2018-01-16 15:50
Keszthely - Forralt bort főztek a vasúton 2018-01-16 15:45
Rezi - Farsangi disznólkodás 2018-01-15 17:18
Keszthely - 75 éve történt a doni katasztrófa 2018-01-15 17:09
Keszthely - Keszthelyen is lehullott az idei első hó 2018-01-15 16:51
Keszthely - Genetikai kutatások a Georgikonon 2018-01-12 15:54
Balatongyörök - Könyvolvasó maraton 2018-01-12 15:48
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés