KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-12-13 17:53
A Balaton adta az alapot Mányoki Attilának
Címkék: Mányoki Attila, hosszútávúszó, Balaton, Világjáró Klub
Keszthely - A Balaton hosszanti átúszása adta meg az alapot Mányoki Attila hosszútávúszónak. A zalaegerszegi sportoló ma már a világ elitjébe tartozik. Hétfőn a Világjáró Klub közönségének tartott előadást a Balaton Színházban. Szó volt a kezdetekről és a Balaton mellett a világ számos pontján véghezvitt extrém úszásairól.

Televíziónk sportműsora is beszámolt Mányoki Attila 2008-as úszásáról, amikor Balatonkenese és Keszthely között, hosszában úszta át a Balatont. A 80 kilométeres távot megszakítás nélkül, 25 óra és 32 perc alatt teljesítette, mindmáig egyedüliként.

Kiemelt hangsúlyt fektetett a  kilenc évvel ezelőtti úszására keszthelyi előadásán a zalaegerszegi hosszútávúszó. A Világjáró Klub közönségének elmondta, a három év felkészülés után teljesített balatoni úszással változott meg az élete. Kiemelte, ez volt az a teljesítmény, ami rávezette arra az útra, hogy ezekre a szóló úszásokra kezdjek el inkább koncentrálni.

„Egy óriási hitet adott abban, hogyha az ember valóban nagyon akar valamit, hisz önmagában, és tesz is érte, akkor rengeteg mindent meg tud valósítani és ilyen szempontból ez nekem egy nagyon-nagyon fontos lépés volt a karrierembe, az hogy ezzel egy olyan hátteret tudtam magamnak biztosítani, amivel most úgymond sokkal inkább ki tudtam szélesedni így a világ felé” - nyilatkozta Mányoki Attila.

Olyannyira kiszélesedett a világ felé, hogy átúszta többek közt a La Manche-csatornát, a Balti-tengert Németország és Dánia között, valamint az Új-Zélandon található Cook-szorost. Eredményeivel a világ elitjébe tartozik. Jelenleg a világ hét legnehezebb csatorna átúszását összefogó Ocean’s Seven sorozat utolsó állomására készül. Jövő év augusztusában az Északi-csatornát szeretné átúszni Észak-Írország és Skócia között. A 35 kilométeres távon két áramlattal és a és a 13 fokos vízzel kell megbirkóznia. 

„Úgy gondolom, hogy a jövő esztendőben viszont az egész sorozat legnehezebb állomása vár rám. A felkészülés az gyakorlatilag nekem január elsejétől kezdődik. Meglehetősen hosszú időt kell sajnos eltöltenem hideg környezetben. Tehát azért ez nem egy babazsúr és nem egy vidám dolog egyébként az, hogy az embernek mennyi mindent kell ahhoz tenni, hogy a szervezete ezeket a dolgokat majd tolerálni tudja” - vázolta fel a hosszútávúszó.

A világon mindössze nyolc ember teljesítette Ocean’s Seven sorozatot. Mányoki Attila szeme előtt mindig a cél lebeg, félelem nincs benne úszás közben. 28 éves pályája alatt megtanulta kezelni érzelmeit, hiszen sokszor ezen a tényezőn múlik egy sikeres úszás.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * négy
 
TOVÁBBI HÍREINK
Karmacs - Kigyulladt egy parasztház Karmacson, egy ember meghalt 2018-02-17 09:32
Hévíz - A téli pecázáshoz jó választás a Hévízi-lefolyó 2018-02-16 17:30
Keszthely - Modernizálják a hulladéklerakót és gépeket is beszereznek 2018-02-16 17:09
Keszthely - Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik 2018-02-16 12:02
Keszthely - Nő a betegek száma, de még nincs influenzajárvány 2018-02-16 10:32
Keszthely - Újabb film a keszthelyi fehér emberről 2018-02-15 15:37
Keszthely - Az őz 2018-02-15 15:20
Keszthely - Frech Ádám kiállítása Keszthelyen 2018-02-15 09:41
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés