KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-12-01 15:19
Széchenyi Programiroda nyílt Keszthelyen
Címkék: Széchenyi Programiroda, pályázat, tanácsadás
Keszthely - Megnyílt a keszthelyi Széchenyi Programiroda. A térítésmentes pályázati szolgáltatásokat nyújtó irodák iránt egyre növekszik a kereslet, ez indokolta, hogy az országban már ez a 61. pont, ahol várják az ügyfeleket. A programiroda megnyitóját tegnap tartották, ma pedig már várták is a pályázatok iránt érdeklődő ügyfeleket.

Itt a Járási Hivatal belső udvarában található a Széchenyi Programiroda. December elsejétől ez Zalában a harmadik olyan iroda, ahol mindenki számára, térítésmenetesen nyújtanak segítséget pályázati témakörökben.

Samodai Imre, regionális vezető: „Fontosnak tartottuk, hogy Keszthelyen is nyissunk miután a térség fontos turisztikai célpont, illetve a mezőgazdasági vállalkozások is szeretnének, akarnak is, kívánnak is pályázni, ezért gondoltuk azt, hogy ide egy ügyeleti irodát nyitunk, immár a hatvanegyediket országos szinten. Illetve azt lehet mondani, hogy több mint tizennégyezer ügyfelünk van országos szinten, itt a Nyugat-Dunántúlon több mint háromezerötszáz.”

Az iroda három munkatársa hétfőn, csütörtökön, illetve pénteken várja az ügyfeleket. A szolgáltatások a pályázati tájékoztatástól, az előkészítésen és megvalósításon keresztül a projektzárásig terjednek. A Nyugat-dunántúli régióban a tanácsadók idén már 5703 esetben adtak tanácsot és tájékoztatást az uniós pályázati lehetőségekről érdeklődőknek. 

Az iroda megnyitóján Manninger Jenő elmondta, Keszthely számára fontos ez a lépés. A megye fejlesztési biztosa kifejtette: a zalaegerszegi iroda már korábban is segítette a Keszthely környéki pályázókat. Az irodanyitással, most jelentősen felgyorsulhat az ügyintézés.

„A térségben körülbelül 250 pályázatot segítenek évente – ezek vállalkozói pályázatok, de segítenek a civil szervezetek és az önkormányzatok pályázataiba, konkrétan az én fejlesztési biztosi munkámat is segítik tanácsadással. De elsősorban a civil ügyfelek miatt tartják fenn az irodákat. Ennek most az az előnye, hogy helyben vannak és nyilván közelebb lesznek az ügyfelekhez. Azt hiszem, hogy fontos, hogy Keszthelyen, a megyében a harmadikként egy ilyen irodát tudtak nyitni, ahol tartják a kapcsolatot és be lehet jönni tanácsadásért” - nyilatkozta a fejlesztési biztos. 

A Miniszterelnökség égisze alatt működő Széchenyi Programirodákban a 2017-es esztendőben 755 milliárd forintot is eléri azoknak a fejlesztéseknek az összege, amelyekben a programiroda szerepet vállalt.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * kettőszázkettő
 
TOVÁBBI HÍREINK
Karmacs - Kigyulladt egy parasztház Karmacson, egy ember meghalt 2018-02-17 09:32
Hévíz - A téli pecázáshoz jó választás a Hévízi-lefolyó 2018-02-16 17:30
Keszthely - Modernizálják a hulladéklerakót és gépeket is beszereznek 2018-02-16 17:09
Keszthely - Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik 2018-02-16 12:02
Keszthely - Nő a betegek száma, de még nincs influenzajárvány 2018-02-16 10:32
Keszthely - Újabb film a keszthelyi fehér emberről 2018-02-15 15:37
Keszthely - Az őz 2018-02-15 15:20
Keszthely - Frech Ádám kiállítása Keszthelyen 2018-02-15 09:41
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés