KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-11-13 14:40
Szent Márton áldása legyen mindig veled
Címkék: Márton nap, lámpás járás, tallér, névnap
Keszthely - Ismét nagy érdeklődés mellett zajlott Keszthelyen a Márton napi lámpás járás. Európa egyik legkedveltebb szentjének ünnepén több újdonsággal is készültek a szervezők. Árnyjátékon mutatták be Szent Márton életét, de tallérokat is osztottak, illetve felköszöntötték a névnaposokat is.

Egy 1247-ben íródott oklevél már említette a keszthelyi Szent Márton templomot. Ennek a helyén tavaly állítottak emlékkövet. E körül gyűltek össze a lámpás járás résztvevői. A szervező Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere, Brazsil József köszöntőjében kiemelte Szent Márton személyét és meghatározó munkásságát. Véleménye szerint ezt jól fémjelzi, hogy több mint 1700 évig fennmaradt a Pannóniában született szent neve.

Szent Mártonnak öltözött lovas felvezetésével, énekeszó kíséretében indult a lámpás járás a kastélyparktól. Fiatalok és idősek, javarészt családok haladtak lámpásaikkal. A menet szinte végigérte a sétálóutcát. A lámpás járás hagyománya német nyelvterületekről ered. A lampionos felvonulásokat a 19. század elején vezették egyházi rendeletre, hogy a jó cselekedeteket jelképező fény mindenkihez eljusson.

A szervezők első ízben névnapi köszöntéssel is készültek. A város óvodáiban és iskoláiban felmérték, hányan viselik a Márton nevet. Sokan tettek eleget a meghívásnak és színpadra lépve bemutatkoztak és átvették a keszthelyi Szent Márton emlékmű mintájára készült díszes süteményüket.

„Egyik tanár hozta be nekem ezt a meghívót és nagyon örültem neki, elolvastam és otthon közöltem a családdal és mondtam, hogy el szeretnék jönni és úgy döntöttünk, hogy eljövünk és itt is vagyunk” - nyilatkota Cseh Márton. 

„Neved napja ma vagyon, érjen ezer áldás, szívedet ma ne búsítsa se gyötrelem, se bántás. Minden vágyad teljesüljön, azt kívánjuk neked, Szent Márton áldása legyen mindig veled. Isten éltessen benneteket, sok boldog névnapot kívánunk!”

Az ékes névnapi köszöntő után még egy újdonsággal találkozhattak a résztvevők. Helyi civil szervezetek Márton tallérokat sütöttek. Az édességből megkínálták az embereket, akiknek kettétörve meg kellett kínálni még valakit a tallérral. Ezzel azt szimbolizálva, ahogy Szent Márton megosztotta köpenyét a koldussal. 

„Ez egy nagyon szép kezdeményezés és figyelem, hogy kinek tudnám adni a másik felét” - vélekedett Lendvainé Kövesi Edit, aki férjével vett részt a rendezvényen. 

A Fő téren felállított színpadnál egy árnyjátékon mutatták be, hogyan osztotta meg köpenyét egy koldussal Márton és hogyan lett a franciaországi Tour püspöke a mai Szombathelyen született férfi. Közben helyi civil szervezetek szeretetvendégséggel vártak mindenkit. Meleg tea, forraltbor, szendvics és sütemény is volt a kínálatban.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * négyszázkilencvenhét
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Nem oltatta be magát? Még nem késő! 2017-11-17 14:02
Keszthely - Nyílt nap lesz a Szent Erzsébet Alapítványnál 2017-11-16 14:54
Keszthely - Fókuszban a pályaválasztás 2017-11-16 14:49
Keszthely - Lehet újat mondani Nándorfehérvárról 2017-11-15 15:54
Keszthely - Kvízkérdések a vizes VB-ről 2017-11-15 15:48
Gyenesdiás - Zeneterápia Európai Világnapja 2017-11-15 15:45
Keszthely - Vért adtak a kormánytisztviselők 2017-11-15 15:42
Keszthely - Minőségi oktatással jó helyen 2017-11-15 10:33
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés