KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-09-26 12:57
Elismerések a zalaiaknak
Címkék: megyegyűlés, díj, elismerés, Fekete György
Zalaegerszeg - Átadták a Zala Megyei Közgyűlés által alapított díjakat szombaton, Zalaegerszegen. Több Keszthelyen és térségében tevékenykedő személyt is elismertek – többek közt a megyei egészségügyi és pedagógusi díját is környékbeli személy érdemelte ki. Az ünnepségen elhangzott: a megye sikeres, ezt az is mutatja, hogy kiemelkedő tehetségei vannak és büszke polgárok lakják.

A Magyar Művészeti Akadémia elnökének adományozta a Közgyűlés a Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet. A zalaegerszegi születésű Fekete György a megye kultúrájának példaértékű támogatásáért vehette át az elismerést.

„Én abban az örömteli pillanatban részesültem itt, hogy a városnak a díszpolgársága mellett a megyének a díszpolgári címét is megkaptam. Ez különösen nagy dolog, mert ez azt jelneti, hogy az embernek a szellemi hatósugara átlépi egy városnak a határait és ez egy nagyon nagy dolog” - nyilatkozta a díjazott.

Zala Megye Közigazgatásáért díjat  kapott a pákai Becze Ferencné, nyugalmazott igazgatási ügyintéző. A kisgyermekek napközbeni ellátása területén végzett munkájáért érdemelte ki a Szociális Gondoskodásért díjat a lenti Gróf Ferencné.  Zala Megye Sportjáért díjat kapott Szatmári Zsolt, nagykanizsai birkózó vezetőedző, illetve Mányoki Attila hosszútávúszó. Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért díjat vehetett át Konczér Katalin a Zala megyei kulturális egyesületek, civil szervezetek és a horvát nemzetiség, a horvát-magyar kapcsolatok érdekében végzett áldozatos munkájáért. Szabadics Zoltánnak, a Szabadics Zrt elnökének ítélték oda a Zala Megyei Fejlesztéséért díjat, távollétében az elismerést felesége vette át.

A Keszthelyen és térségében dolgozókat is több díjjal ismerték el. Dr. Tege János, a Keszthelyi Kórház sebészorvosa vehette át a Zala Megye Egészségügyéért díjat. A Zalai Pedagógus díj is a térségbe került. A magyar népdal oktatásában több évtizeden keresztül kifejtett tevékenységéért ismerték el Csordásné Fülöp Editet, a Gyenesdiási Kárpáti János Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola tanárát. Zala Megyei Fejlesztéséért díjat adományoztak Pikó Gábor műszaki referensnek, Vonyarcvashegy fejlődését segítő, magas színvonalú településmérnöki munkájáért. Kiemelkedő, egyedi és sokoldalú képzőművészeti munkájáért vehette át a Zala György díjat Takács-Szencz Lívia cserszegtomaji festőművész.

Az ünnepségen a megyegyűlés elnöke számba vette az elmúlt év fontos fejlesztési eseményeit. Pál Attila kiemelte, csak a Területi Operatív Program keretében 23 milliárd forintot használhatott fel a megye: „Ennek 80 százaléka lekötésre került. A pályázókat kiértesítették és a támogatási szerződések aláírása következeik. A településeken iskolák, óvodák, háziorvosi rendelők újulhatnak meg, turisztikai rendszerek megújulnak. Azt gondolom, hogy így a megyei jogú városokon kívül azok a települések, akik a pályázati rendszerben tudtak pályázni sok újabb és megújuló épületeket kaphatnak.”

Hozzátette: Zalaegerszeg és Nagykanizsa mint megyei jogú város ebben a TOP forrásban 25 milliárdot, a Modern Városok Programban pedig további 60 milliárd forintot tud felhasználni. A megyegyűlés elnöke kiemelte továbbá a 170 milliárd forintból épülő Sármellék és Zalaegerszeg közti R76-os utat és az M70-es út kétszer két sávossá szélesítését, valamint a 300 milliárd forintos Balaton fejlesztési programot, melyből szintén források kerülnek Zalába.

Az ünnepség díszvendége volt Darák Péter, a Kúria zalai származású elnöke. Beszédében Zala megye jeles történelmi személyit – Zrínyi Miklóst, a Festeticseket és Deák Ferencet méltatta. Rámutatott: a megye mindig is erős volt a közéleti szerepvállalásban.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * kettőszázkilencvenhárom
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Csárdáskirálynő 2017-10-20 14:30
Keszthely - Humor a pedagógiában 2017-10-19 16:31
Keszthely - Megújul a Ranolder 2017-10-19 16:27
Keszthely - Színek és formák 2017-10-18 15:33
Keszthely - Fókuszban a szelídgesztenye 2017-10-18 14:45
Keszthely - Hetvenkedtek a hatvanasok 2017-10-18 14:21
Keszthely - Deák Ferencre emlékeztek 2017-10-18 08:33
Keszthely - Az azonnali segítség életeket menthet 2017-10-17 18:07
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés