KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-09-15 15:06
Új bölcsődei csoport indul Keszthelyen
Címkék: bölcsőde, gyerekek, csoport
Keszthely - Több gyermeket vehetnek fel hamarosan a keszthelyi Szivárvány bölcsődébe. A képviselő-testület a szülők által jelzett egyre nagyobb igény miatt ugyanis úgy döntött: támogatja egy új csoport létrehozását. Tulajdonképpen egy korábbi állapot áll vissza, három évvel ezelőtt ugyanis a csökkenő létszám miatt szüntettek meg egy csoportot.

“Végre valami különleges dolog van a bölcsiben” - gondolhatják a gyerekek a kamera látványa kapcsán. Hatvan főt tudtak eddig fogadni a Szivárvány bölcsődében, október elsejétől hetvenkét férőhelyesre bővül a szolgáltatás.

Ez pedig már az a helyiség, ahol a hatodik, tizenkét bölcsődés gyermek csoportja lesz majd. A bölcsőde vezetője azt sorolja, mire lesz szükség itt a jövőben. Eddig is használták a termet, nyitott játszószobaként üzemelt. Csizmadia Lászlóné emiatt úgy gondolja: nagy átalakításokra nem lesz szükség.

"Végülis nem túl sok mindenre van szükségünk. Talán a falnak a burkolata, de ez nem annyira fontos első lépésben. Egy tálalópultra lenne szükségünk, illetve egy zsúrkocsira, amin az ételt behozzák a kolléganők." - mondta el Csizmadia Lászlóné Erika, a Szívárvány bölcsőde vezetője.

A bölcsődében öt csoport működik jelenleg, minden csoportban tizenkét gyermek van. Két-két nevelő foglalkozik velük. A szülők részéről már a korábbi években is mutatkozott igény további jelentkezésre, de idén augusztusban minden eddiginél erőteljesebb nyomás nehezedett az intézményre.

A bölcsőde vezetője elmondta még: "Szerettük volna mindenképp és most sikerült. 72 férőhelyre fog bővülni a bölcsődénk. Ehhez szükségünk van két kisgyermeknevelőre, amit meg is kaptunk, a felvétel megtörtént."

A tervek szerint október elsejéig meglesz minden engedély. Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere elindította a folyamatot és bízik abban, hogy ebben a hónapban minden hatóságtól sikerül beszerezni a szükséges papírokat.

"Arra kértem intézetvezető asszonyt, Királyné Domaházi Csillát, hogy dolgozzon ki az önkormányzat számára egy szakmai anyagot, aminek az alapja képezte az előterjesztést, miszerint egy újabb csoportot fogunk indítani. Remélhetőleg október elsejétől, amennyiben minden szakhatósági engedély ehhez megjön. 1 millió forint költséget biztosított hozzá az önkormányzat, hogy a működést tudjuk biztosítani ebben az évben és természetesen a jövő évben is ezt a hat csoportot szeretnénk indítani és működtetni." - nyilatkozta a polgármester.

Jövő évben a kibővült Szivárvány bölcsőde működési költségeihez már az állami támogatásra is számít az önkormányzat. Saját forrásból eddig évente több, mint húszmillió forinttal járult hozzá a város a működtetéshez.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * négyszázhatvanhét
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Színek és formák 2017-10-18 15:33
Keszthely - Fókuszban a szelídgesztenye 2017-10-18 14:45
Keszthely - Hetvenkedtek a hatvanasok 2017-10-18 14:21
Keszthely - Deák Ferencre emlékeztek 2017-10-18 08:33
Keszthely - Az azonnali segítség életeket menthet 2017-10-17 18:07
Keszthely - Az egészséges életmód fontosságát hangsúlyozták 2017-10-16 16:26
Keszthely - Negyed évszázada a családokért 2017-10-16 16:12
Keszthely - Útközben a reformáció 2017-10-16 14:21
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés