KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-09-12 14:32
A szüretet ünnepelték Alsópáhokon
Címkék: szüret, felvonulás, Aranykorúak, Vöröskereszt
Alsópáhok - Több, mint 260 fő részvételével ünnepelte a szüretet az Aranykorúak Társasága Alsópáhokon. A harmadik alkalommal megrendezett programon két új csapattal is bővült a felvonulók sora, és idén is együtt ünnepeltek a település diákjaival. A Sportcentrumnál 12 csapat zenés-táncos műsorral szórakoztatta a közönséget.

Hangos énekszóval indult útjára a menet az alsópáhoki Sportcentrumtól. Az Aranykorúak szekereken, traktorokon és dottón járták körbe a falut, így szórakoztatva magukat és a közönséget. A menet, élén a kisbíróval a település több pontján is megállt, hogy közhírré tegyék, az Aranykorúak szüreti felvonulása ismét Alsópáhokon vendégeskedik. Az Aranykorúak Társasága 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy a kistérség nyugdíjasainak évente több alkalommal programot szervezzen.

„Igazából hagyományőrző céllal hoztuk ezt létre, és az külön öröm számunkra, hogy a nyugdíjasok mellett azért vannak fiatalok is, és az iskola is ma is 30 taggal részt vett a felvonulásunkon. Egy ilyen alkalom, mint a szüreti fesztivál, szüreti felvonulás én azt gondolom, hogy arra is jó, hogy az ismerősök egymással találkoznak, barátkozunk egymással, és örömmel látom azt, hogy minden esztendőben többen vagyunk.” - emelte ki Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere.

A program egyben a generációk találkozása is volt, az Aranykorúak Társasága ugyanis fontosnak tartja, hogy az idősek mellett a fiatalok is megjelenjenek a rendezvényeiken. Mára már nem csak a járásból, hanem távolabbról is érkeznek nyugdíjasklubok, hogy részt vegyenek a rendezvényeken. A falujárást követően a szüretelők a Sportcentrumhoz érkeztek, ahol kezdetét vette az igaz mulatság.

„Az előzetes információk alapján 16 csapat jött volna, most már ez 19-re bővült. Két új csapat is érkezett, az egyik a Vas Megyei Nyugdíjasok Szövetsége, aminek nagyon örülünk, hiszen szeretnénk megyén kívülre is kibővíteni a tevékenységünket és a programjainkat. Én úgy gondolom, hogy a jelen lévő, közel 260 fő jó hangulatban kezdte meg a mai programot., hiszen a felvonulás, a lovas, a traktoros, a dottós felvonulás összehozza a társaságokat.” - tájékoztatott Kapcsándy Mária, az Aranykorúak Keszthelyi Járási Társaságának vezetője.

A színpadon 12 csoport adott színes szüreti műsort. Többen éneklésre vállalkoztak, de egy senior társastánc bemutatónak is tapsolhatott a közönség. A zalaváriak már a kezdetek óta részt vesznek az Aranykorúak programjain, ők egy énekes-táncos bemutatóra készültek a szüretre.

„Mi azért veszünk részt ezen a rendezvényen, mert örömmel jövünk ide. Mindig szeretettel és nagy türelemmel és nagy boldogsággal fogadnak bennünket. Az asszonyok is szeretnek ide járni Páhokra, nem csak Páhokra, hanem Sármellékre, Cserszegre, ahol megrendezi a Vöröskereszt ezt az összejövetelét.” - mondta Mihályfiné Kócza Ildikó, a Zalavári Kulturális és Hagyományörző Klub tagja.

A résztvevő csapatok természetesen nem érkeztek üres kézzel, az asszonyok sós és édes süteményekkel kínálgatták egymást a sátor alatt. A program zárásaként az Aranykorúak Társasága vacsorára várta a résztvevőket.

Regman Karola - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * háromszáztizennégy
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Beindultak a pálinkafőzők 2017-09-22 15:05
Keszthely - Versengtek a campusok 2017-09-21 16:27
Keszthely - Változások a hulladékszállítás rendszerében 2017-09-21 14:31
Keszthely - Új szennyvízvezeték a Zámorban 2017-09-21 14:29
Keszthely - Különleges filmtekercseket mentettek meg az utókornak 2017-09-20 16:40
Keszthely - Arany Jánosra és Keszthely aranykorára is emlékeztek 2017-09-19 16:18
Gyenesdiás - Burgonya minden mennyiségben 2017-09-19 16:13
Keszthely - Változatos programok a 15. Táncpanorámán 2017-09-18 16:24
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés