KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-08-18 18:37
Együtt a mozgás öröméért
Címkék: tandem, Mozdulj! Egyesület, kerékpártúra, látássérültek, sport
Keszthely - Látássérültek és látók kerékpározzák körbe a Balatont a héten. A Mozdulj! Egyesület hetedik alkalommal szervezte meg a sportrendezvényt, ahol a fogyatékkal élők látó társai és tandembiciklik segítségével pattanhattak nyeregbe. A 220 kilométeres távnak egyik állomása volt Keszthely is.

A mozgás és a közösségbe tartozás élményét ünnepelték látássérültek és látók Keszthelyen. A túrázók Balatonföldvárról indultak, és a program második napján érkeztek Keszthelyre, ahol egy flashmob keretein belül mutatkoztak be. A résztvevő látássérültek közül többen már évek óta tekernek együtt a csapattal.

„Nagyon nagy vonzalom, és nem lehet a bűvköréből megszabadulni. Tehát hogyha az ember azt tervezné esetleg, hogy elhagyja őket, és más irányba indul el az életben, akkor is mindig nagyon vonzódni fogunk hozzájuk, és nagyon jó velük együtt tekerni a Balaton körül.” - mondta az egyik túrázó, Magyar Csaba.

Az egyesület kezdeményezése és a résztvevők teljesítménye is példamutató – emelte ki köszöntőjében Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere.A rendezvény fővédnökségét Horváth Lajos rallyversenyző vállalta magára. A 2017-ben a Dakar Rallyt is megjárt sportember Keszthelyen csatlakozott a csapathoz.

„Én motorversenyző vagyok, és megjártam a világ leghosszabb és legnehezebb tereprally versenyét. Ott sok behatás ért, és azt gondolom, hogy ez mind eltörpül amellett, amit a vakok átélnek nap mint nap: Nagyon büszke voltam arra, hogy engem kértek fel, és tudom képviselni őket mindenhol. Mellette van egy kis önös érdek is, mert feltöltődöm belőlük.” - emelte ki a Mozdulj! fővédnöke.

A túrázókat Tál Zoltán, a Fő téri templom plébánosa is köszöntötte, majd Isten áldását kérte a résztvevőkre. A Fő téren egy rövid bemutatót is rögtönöztek a bringások, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a tandemkerékpárokat is. A program a sportolás mellett a fogyatékkal élők képességeire is szeretné ráirányítani a figyelmet.

„Egyrészt a látássérült barátaink megmutathatják a világnak, hogy micsoda teljesítményekre képesek, legyen ez egy kerékpározás, vagy akár más sportesemény. Másrészt pedig vigyünk annak a fontosságát, hogy mennyire fontos az a fajta esélyegyenlőség, amikor közös, integrált közösséget teremtünk, és így sportolunk, vagy akár így szervezünk egy hétköznapi tevékenységet.” - hangsúlyozta Dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Egyesület elnöke.

A túrázók 5 nap alatt kerülik körbe a Balatont. Keszthelyről Gyenesdiáson át Badacsony fele vezetett az útjuk, a csütörtöki túra végállomása pedig Pálköve volt. A résztvevők naponta átlagosan 30-40 kilométert tekernek majd.

Regman Karola - Keszthelyi TV           

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * ötszáznegyvenegy
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Játék és ebéd Szent Erzsébet napján 2017-11-20 16:17
Vonyarcvashegy - Kolbászból volt a kerítés Vonyarcvashegyen 2017-11-20 16:10
Keszthely - Emlékfa a református jubileum alkalmából 2017-11-20 15:25
Keszthely - Dédanyáink mozija 2017-11-20 12:33
Keszthely - 245 éves a Vajda 2017-11-20 12:26
Keszthely - Nem oltatta be magát? Még nem késő! 2017-11-17 14:02
Keszthely - Nyílt nap lesz a Szent Erzsébet Alapítványnál 2017-11-16 14:54
Keszthely - Fókuszban a pályaválasztás 2017-11-16 14:49
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés