KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-08-11 17:42
A régmúlt nyomában
Címkék: ásatás, nyílt nap, Fenékpuszta, erős, Balatoni Múzeum
Fenékpuszta - A régészek munkájába és egy ásatás kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést ma az érdeklődők Fenékpusztán. A német-magyar kooperációban zajló ásatásra hetvenen regisztráltak, ők szakmai vezetésekkel járhatták végig a feltárás alatt lévő szelvényeket. A történelem szerelmeseit a kánikula sem tántorította el attól, hogy megismerjék a Kr.u. 4. század közepén épült erőd történetét.

A fenékpusztai ásatás vezető régésze avatta be az érdeklődőket az egykori erőd történetébe. A területen 2006 óta folytatnak ásatásokat, most éppen az úgynevezett palotát, azaz a központi épületet tárják fel. A régészet és a történelem szerelmesei most egy nyílt nap keretein belül nyerhettek betekintést a régészek munkájába. A résztvevők több újdonsággal is találkozhattak, melyek többek körében nagy tetszést arattak.

„Úgy an block, összességében minden. Ahogy rögzítik a nyomokat, drónnal készítik a fényképeket, ez új volt számomra viszonylag. Meg az ismertető, a beszámoló Orsolya részéről.” - mondta egy résztvevő, Munkhárt Károly.

Az érdeklődők végigjárhatták a feltárás alatt álló szelvényeket, azaz az egykori palotaszárnyakat. A feltárt falak és padlórészletek nagyon jó állapotban kerültek elő, leletanyagot azonban viszonylag keveset találtak a szakemberek. A feltárás magyar-német koprodukcióban zajlik, a főépület kibontását pedig várhatóan a jövő héten be is fejezik a szakemberek.

„A harmadik héten vagyunk, a jövő hét lesz az utolsó hét, összesen négy hetet ásunk. Körülbelül 200 négyzetméternyi területet tárunk fel. Ezen belül ennek a palotaépületnek van egy déli és egy északi szárnya, és idén mindkét szárnyon folynak kutatások. Leginkább a különböző építési fázisokat próbáljuk széttagolni.” - tájékoztatott Heinrich-Tamáska Orsolya ásatásvezető, a Lipcsei Egyetem Közép-Kelet Európai Kutatóintézetének régésze.

A programon előzetes regisztrációt követően lehetett részt venni. Sokak számára nyújtott izgalmas szórakozást az ásatás, hiszen több, mint hetvenen jelentkeztek a nyílt napra. A kutatási területet két külön csapatba osztva ismerhették meg a résztvevők, miközben a régészek folyamatosan dolgoztak a saját szelvényeikben. A programot a Balatoni Múzeum hívta életre.

„Nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy személyesen, életközelben tapasztalják azt meg, hogy milyen egy régészeti feltárás, és megismertessük nem csak az eredményeket, hanem azokat a módszereket is, amivel a régészek dolgoznak, és eljutnak azokig az eredményekig, amiknek a vége egy kiállítás vagy egy publikáció.” - emelte ki Havasi Bálint, a múzeum igazgatója.

A mostani feltárás egyik legizgalmasabb lelete ez a maszkos veret. Ezek a veretek már a népvándorlás korában is ismeretesek voltak, így a régészek szerint ez is bizonyítja egy római közösség továbbélését Fenékpusztán a római kor vége után.

Az ásatás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Regman Karola - Keszthelyi TV               

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * egyszázkilencvenhét
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Adventi hangverseny a könyvtárban 2017-12-15 16:41
Keszthely - Böjte Csaba gyermekotthonának gyűjtenek Keszthelyen 2017-12-15 15:01
Keszthely - Utóvédként a Donnál - megjelent a harmadik kiadás 2017-12-15 14:55
Keszthely - Bursa Hungarica támogatás 2017-12-15 12:36
Gyenesdiás - Új sportcsarnok a gyenesi iskolának 2017-12-15 12:00
Keszthely - Újra szobor díszíti a Ranoldert 2017-12-15 11:42
Zalaapáti - 300 milliós forrás jut a térség vidékfejlesztésére 2017-12-14 16:32
Keszthely - A Balaton adta az alapot Mányoki Attilának 2017-12-13 17:57
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés