KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-08-02 11:03
Az alapoktól a tüzes tangóig
Címkék: tangó, milonga, tábor, Budai Tangó Club
Keszthely - Gyakorlott táncosok és kezdő tangózók is részt vettek a Budai Tangó Club keszthelyi táborában. A program szervezői idén két vendégoktatóval is készültek a résztvevőknek. Sinóros-Szabó Botond és Fülöp Nóra Budai László tanítványai voltak, és egy új színnel gazdagították a tematikus napokat.

Az ötödik tangó táborban négy napon át táncolhattak a résztvevők Keszthelyen. Az oktatók idén a négy elem, föld, víz, tűz, levegő köré építették fel a tábor témáját. Hitvallásuk szerint ugyanis a zenében megtalálható ez a négy elem, amelyet így a tánccal is ki lehet fejezni. A szervezők kezdőket és haladókat is vártak az órákra, a többség azonban már visszatérő vendégként vett részt a táborban.

„Fruzsikám, a kislányomnak a nagymamája itt lakik Keszthelyen, úgyhogy nekünk ez nagyon jó helyen van ez a tábor. Egyébként is járunk Budapestre már nagyon régóta, a párom már 10 éve, én körülbelül öt éve. Ilyenkor erre a nyári, keszthelyi táborra mindig eljövünk, és ha van segítségünk, akkor a nagymamára bízzunk, ha nincs, akkor hordozóban tangózunk a babával.” - mondta az egyik résztvevő, Schrenk Judit.

A tábor ötlete négy évvel ezelőtt egy Táncpanoráma előadássorozat után született meg. Budai Lászlónál ugyanis a keszthelyi fellépés után sokan jelentkeztek, hogy maguk is szívesen megtanulnák ezt az argentin táncot. A keszthelyi táborba nem csak itthonról, hanem külföldről is érkeznek tangózók, hogy elsajátítsák, vagy finomítsák a már megtanult mozdulatokat.   

„Ezek a nyári táborok azért jók, mert össze vagyunk zárva, és több napig, most négy napig együtt tangóztunk. Ez óhatatlanul a testébe beleivódik az embernek a hangulata, és lényegében a tangókultúrának a hangulatát kell elkapni. Azok is, akik még nem nagyon tangósak, idejöttek. A hölgyeknek könnyebb dolga van, hogyha egy haladó férfi fölkéri őket. tehát magát a hangulatát, ízét kapjuk el így.” - tájékoztatott Budai László, a tábor vezetője.

A táborban a női és a férfi technikák mellett valsot és milongát is táncoltak a résztvevők. Az óráknak a Goldmark Károly Művelődési Központ nagyterme adott otthont, esténként azonban a strandra is igazi dél-amerikai hangulatot varázsoltak a táncosok. A tervek szerint a tangótábort jövőre is megtartják Keszthelyen.

Regman Karola - Keszthelyi TV

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * négyszáznegyvenegy
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Összefogás a Soros szervezetek ellen 2018-01-19 17:37
Keszthely - Új képzés indul a Georgikonon 2018-01-19 17:36
Cserszegtomaj - Önálló bölcsődével, új orvosi rendelővel és tájházzal bővülhet Cserszegtomaj 2018-01-19 15:47
Keszthely - Metsszük a szőlőt vagy ne? 2018-01-19 10:34
Keszthely - Írók a Sétatéren 2018-01-18 18:30
Hévíz - Kedvezményesen pihenhetnek a belföldi turisták télen 2018-01-18 18:24
Keszthely - Rég volt ilyen kedvező a hosszúhétvégék alakulása 2018-01-17 16:57
Keszthely - Növényvédelmi Fórum Keszthelyen 2018-01-17 12:32
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés