KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-03-31 15:09
Keszthelyi Kilométerek: idén is pünkösdkor
Címkék: futóverseny, jubileum, KKM, sport
Keszthely - Idén tizedik alkalommal rendezik meg az Intersport Keszthelyi Kilométerek futóversenyt. Családok, hobbi sportolók részvételét várják a két napos programon. Egy új betétfutammal is készülnek a jubileumi rendezvényre. A tapasztalatok szerint nem csak az ország minden részéből, hanem határainkon túlról is érkeznek résztvevők.

Két évvel ezelőtt így rajtoltak el a versenyzők a Keszthelyi Kilométerek egyik távjában. Akkor is pünkösd hétvégéjén került sor a futásra, ez idén is így lesz majd. Kerek évfordulóhoz érkezett az immár országos ismertségű verseny: tizedik alkalommal rendezik meg.

Bedő Beáta, a Keszthelyi Kilométerek Egyesület elnöke úgy véli: jó esély van arra, hogy ez a terv megvalósuljon. Hozzátette: minden a kerek évforduló körül forog, így új elemként egy tíz és fél kilométeres betétfutam is bekerült a kínálatba, illetve a gyerekek számára is több lehetőség kínálkozik.

"A szombati napunk is egy kicsit bővebb, mint szokott lenni. Eddig 18 gyermek futamunk volt a programban, külön fiú és lány futamokkal. Ezt most bővítjük 12-13-14 éves korosztállyal, ugyanúgy fiúkkal, lányokkal. Így 24-re bővül a szombati napon a gyermekek versenyszámainak a köre." - tájékoztatott Bedő Beáta, a Keszthelyi Kilométerek Egyesületének elnöke.

Tavaly sajnos nem volt kedvező az időjárás, pedig nagyban függ ettől a családias program sikere. A korábbi résztvevők jó véleménnyel vannak a versenyről, így a visszatérőkre is számítanak. Az ország minden részéből jönnek a futók és egyre több a határainkon túlról érkezők száma is. A Keszthelyi Értéktárba is bekerült a Keszthelyi Kilométerek futóverseny.

"Az a megtiszteltetés érte az egyesületünket illetve magát a rendezvényt, hogy a Keszthelyi Értéktárba beválogatták és azt a címszót kapta, hogy "Keszthely Kincse". Úgy érzem, hogy ehhez a tíz éves jubileumhoz ez egy jó kis kitüntetés nekünk, vagy hát igazából az egész rendezvénynek, illetve annak a sok mindenkinek, aki ebben részt vesz." - nyilatkozta a Keszthelyi Kilométerek Egyesületének elnöke.

Az idei esemény szlogenje: „A te sikered, a te ünneped”. Pünkösd szombatján, június harmadikán kezdődik a program, vasárnap pedig maratonnal, félmaratonnal és maratonváltóval várják az ünnepi futásra érkezőket. 

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * hatszázharmincöt
 
TOVÁBBI HÍREINK
Gyenesdiás - Alga okozhatta a riadalmat 2017-06-26 17:39
Gyenesdiás - V. Máltai Nap 2017-06-26 15:14
Keszthely - Keszthelyi Dalünnep 2017-06-26 15:01
Szőkedencs - Keszthelyt elkerülte a tomboló vihar 2017-06-26 14:56
Szentgyörgyvár/Keszthely - Egyre népszerűbb a hal 2017-06-23 14:58
Keszthely - Keszthelyen is Klassz a pARTon 2017-06-23 14:51
Keszthely - Újra szól a dal 2017-06-22 15:03
Keszthely - 770 éves dokumentum Keszthelyen 2017-06-21 15:11
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés