KEZDŐLAP HÍREK MAGUNKRÓL MŰSOR SZOLGÁLTATÁSAINK PARTNEREK KAPCSOLAT REGISZTRÁCIÓ
HÍREK
  Megosztás Ajánl Nyomtat
2017-01-24 17:47
"Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince"
Címkék: Vince nap, pincejárás, Rezi, bormustra, szőlővessző áldás
Rezi - Finom borokkal, és ízletes bőségtálakkal várták a rezi gazdák a Vince napi pincejárókat a hétvégén. Hetedik alkalommal kerekedtek fel a borkedvelők, hogy a település borászainak nedűit végigkóstolják. A jó hangulatú rendezvényen hat pincét vettek célba az érdeklődők, akik ragyogó napsütésben kóstolhatták meg a tavalyi év termését.

Bellér Ferenc pincéje volt az első állomása a Reziben már hagyománynak számító pincejárásnak. Vince, a borászok védőszentje, és a néphagyományban jósló napnak is számított. „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” – tartja a mondás. A köszöntő után Kiss László esperes áldotta meg a szőlővesszőket, és Szent Vince életét is felelevenítették.

„Ő Krisztus után 300-as években élt, tehát kétszázvalahányban született, 238-ban, és káplánja volt a helyi püspöknek. Gyakorlatilag a keresztényüldözés kapcsán jött elő jobban a neve, hiszen ő nagyon hűséges társa volt ennek a püspöknek, és gyakorlatilag a vértanúhalált sem tudta elkerülni.” - mesélte Dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere.

A borosgazdák 2011 óta nyitják ki a pincéiket Vince napján és vendégelik meg a betérőket. Az új borok mellett bőségtálakkal, hurkával, kolbásszal, szalonnával várták a vendégeket. Idén hat pince vett  részt a Vince napi bormustrában, sokan közülük már a kezdetektől csatlakoztak a programhoz.                               

„A kezdet kezdetétől részt vettem ebben a programban. Nem azt mondom, hogy én szerveztem, mert nem én szerveztem, de bent voltam. Most az utóbbi két-három évben már a mi egyesületünk, a Szőlész-Borász Egyesület szervezi, és a mi szervezésünkben bonyolódik ez most le.” - tájékoztatott Bellér Ferenc borosgazda, a Szőlész-borász Egyesület elnöke.

Idén az időjárás is kedvezett a pincejáróknak, ragyogó napsütésben borozgattak az érdeklődők a pincék udvarán. Bellér Ferenc után Szalai Zoltán pincéjéhez vezetett az út, itt is jó hangulattal és rengeteg finomsággal várták a vincézőket. Reziben ma is nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek, és a helyiek szívesen kóstolják a helyben termett szőlő levét.    

„Én a legelső alkalomtól kezdve részt veszek ezen az, ismét hagyománnyá kinövő rendezvényen. Nagyon-nagyon jó a hangulat minden alkalommal, hiszen nem csak falubeli gazdák veszünk ezen részt, hanem a környékbeli ismerősök, testvértelepülésektől is jönnek. Kötetlenül, nagyon-nagyon jó hangulatban végigmegyünk az egész helyen, illetve azokon a pincéken, akik szeretettel várnak bennünket.” - mondta egy pincetúrázó, Cserép Csaba.

A vendégek a jó borok és a finom falatok mellett a havas rezi szőlőültetvényeket is megcsodálhatták. Vince ugyan nem csordult meg idén, de a gazdák azért bíznak a jó termésben.  

Regman Karola - Keszthelyi TV  

Az Ön neve:*
Az Ön emailcíme:*
Az Ön üzenete:*
Kérem, ismételje meg ezt a kódot: * hatvanöt
 
TOVÁBBI HÍREINK
Keszthely - Adomány a kutyás rendőröktől 2017-11-24 15:37
Gyenesdiás - Főszerepben a méz 2017-11-24 15:39
Keszthely - Megérkezett a város karácsonyfája 2017-11-24 15:03
Keszthely - Továbbra is népszerű a magánfőzés 2017-11-24 15:03
Alsópáhok - Megújult az Alsópáhokot Nemesboldogasszonyfával összekötő út 2017-11-23 14:57
Keszthely - Szent Cecília tiszteletére 2017-11-23 14:48
Keszthely - Szép magyar beszédért 2017-11-23 14:45
Keszthely - 100 éve született Vári Andor 2017-11-23 14:28
Részletes keresés - hírarchívum
Legolvasottabb
Név:
Email cím:
Felhasználó:
Jelszó:
Regisztráció
Jogi nyilatkozat | Impresszum | Közérdekű adatok | Honlapkészítés